Hatodik fejezet

Drága olvasóim!
Elmondhatatlanul sajnálom, hogy több, mint egy hónapja nem jelentkeztem, de egyszerűen nem tudtam úgy összehangolni, hogy egyszerre legyen kedvem ír és legyek gép közelbe. Remélem megbocsájtotok és kárpótolni tudlak titeket ezzel a résszel, amihez csak annyit fűznék hozzá, hogy a dal nem igazán illik ide max a végére, de ezt hallgattam írás közben így ez került bele! Köszönöm a megértéseteket és igyekezem hetente hozni a friss részeket! Előre is elnézést a helyesírási hibákért. Jó olvasást!
Jordi

2013. december:


[ zene ]
A rettegés és a félelem tönkre tudja tenni emberek életét. Néha olyan dolgokban látjuk meg a rosszat és az ijesztőt, amelyek, akár életünk legjobb dolgai lehetnének. Azonban ezt eldönteni nehéz, de az egész rajtunk múlik. Ha azt akarjuk, hogy rossz legyen, az lesz. Viszont, ha az ellenkezőjét, akkor az lesz. Nem szabad megijedni semmitől, főleg nem kétségbeesni. Régen én is megrendültem mikor egy újabb akadállyal kellett szembe néznem, de mára megszerettem a kihívásokat. A hírnév sok mindent megtanított az évek alatt és bátran kimerem állítani, hogy amibe nem akartam bele kezdeni, azok lettek életem legjobb döntései. Az üzleti életben és a dalok írásánál többségben ezt alkalmazom, de a magánéletemben sose működött. Ahová nem akartam menni, de végül rávettek és elmentem talán kijelenthetem, hogy életem legrosszabb döntései voltak. Tragédiába végződött mindegyik. Akár a múlt heti buli. Semmi kedvem nem volt társaságba menni, de Ryan és a haverok rávettek, hogy tartsuk meg és mi lett a vége? Kis híján halálra vertem egy fiút, megrémisztettem a barátaimat és örökre elvesztettem a lányt, akit mindennél jobban szerettem. Egyetlen egy buli képes tönkre tenni mindent. Pontosan 7 nap telt el az incidens óta, de mintha hetek lettek volna. Mindennap attól rettegek, hogy valaki nyilvánosságra hozza a történteket, ezzel is véget vetve karrieremnek. Senkivel nem beszéltem azóta. Magamba zuhantam és csak gondolkodni tudtam, vagyis tudok, hisz még mindig a hatása alatt vagyok. Elhatároztam, hogy nem fogok több embert magam ellen állítani. Megakarom mutatni a világnak, hogy maradt még bennem emberség és szeretet, de magam sem tudom még hogyan kellene. Egyben biztos vagyok, egyedül nem fog menni. Szükségem van valakire, aki mögöttem van és támogat, annak ellenére, hogy tudja miket műveltem a múltban vagy esetleg vállalja a következményeit a jövőbeli tetteimnek. Eddig még nem találtam olyan személyt, aki megfelelne ennek a szerepnek, de nem adom fel a keresést. Tudom, hogy van valahol a nagyvilágban egy lány, aki arra vár, hogy megtaláljam és, aki megtudja változtatni az életemet. Nehéz feladat lesz, de reménykedem benne, hogy nem lehetetlen. 
- Haver, mi a franc van veled? - Ryan hangja idegesen hasít a csendben. Fáradt tekintetem rá emelem, de nem válaszolok kérdésére. Nincs kedvem ehhez a párbeszédhez még egyszer. Milliószor megkaptam, hogy nem figyelek rá, de őszintén szólva nem izgatnak a nőügyei. Minden héten más csaj tetszik neki és tőlem kér tanácsokat, hogyan szedje fel őket. Eddig szívesen segítettem neki, de rájöttem, hogy ezzel csak azt tanítom meg neki, hogy tekintsen tárgy ként a nőkre. Az, hogy segítséget kért rádöbbentett, hogy nem tiszteltem eddigi barátnőimet úgy, ahogy megérdemelték volna. Már értem miért vágták azt a fejemhez, hogy csak magammal foglalkozom. Önző lettem. De nem is akár milyen. Magamnak mindent megadok, de annyi fáradtságot nem vettem, hogy az épp mellettem levő hölgynek egy bonbont vagy egy csokor virágot vegyek. Szégyellem magam és nem csak azért, mert így viselkedtem, hanem azért is, mert nem erre lettem nevelve. 
Ryan újra beszélni kezd hozzám, de nem törődve vele felállok és kisétálok a lakásából, mely a belvárosban található. Szikrázó napsugarak vakítják el a világot előlem. Idén talán most van a legszebb idő a városban, ahhoz képest, hogy közeledünk karácsony felé. Az ünnepekre úgy terveztem, hogy haza utazok Kanadába, de nem biztos, hogy együtt kellene lennem a családommal. Nem tudnék a szemükbe nézni és jópofát vágni az egészhez. Meg amúgy sincs kedvem ahhoz, hogy a sajnálatukat elviseljem. 
- Nem tudsz vigyázni? - egy zaklatott hang húz vissza a jelenbe. A tér közepén állok és előttem egy fiatal lány áll összeráncolt szemöldökkel és számon kérően meregeti rám zafírkék szemeit. Tudom, hogy láttam már valahol, de nem emlékszem hol. Bár nem meglepő a tegnap csapott görbe est után. Még mindig nem józanodtam ki teljesen így nehéz beazonosítani az embereket, akik velem szembe jönnek az utcán. - Látom halványlila segédfogalmad sincs arról, hogy ki vagyok - hangjából csalódottság üt ki. Ezek szerint ismerjük is egymást. Lemondóan megrázza fejét majd felszedi a földről a leesett táskáját és elmegy. Megfordulva még utána kiáltok, hogy álljon meg, de úgy tesz, mintha nem hallana, pedig tudom, hogy igen.


A nap utolsó sugarai is eltűntek már a horizonton. A hold vette át az uralmat a kék égen fényes csillagai kíséretében. Amikor lemegy a nap és kezdetét veszi az éjszaka mindig az jut eszembe, hogy az én életembe is a sötétség lett az uralkodó kiszorítva a fényt, a szeretetet, a boldogságot. Azonban minden este után jön egy újabb nap, ami megvilágítja a feketeségbe burkolózott tájat. Vagyis az én életemben is eljön majd a ragyogás ideje, amikor minden helyre áll és boldog lehetek. De ez még messze van. Most nagyon is a balszerencse vett hatalmat rajta, amit már nem tudok sokáig elviselni. Változnom kellene, de nem tudom hogyan? Millió meg egyszer megpróbáltam már, de nem sikerült. Feladtam, mint minden mást.
- Bejöhetek? - halk barátságos hang hallatszik hátam mögül. Ismerősen hat ezért aprót bólintva jelzem, hogy bejöhet. Óvatosan helyet foglal mellettem a kanapén majd nézelődni kezd a szobában. - Sokkal barátságosabb így, mint a forgatáson - jegyzi meg csendesen. Fejem felé kapom és villámként hasít belém a felismerés, hogy ki is ül mellettem pontosan. A lány a térről, az áruházból és a forgatásról egy és ugyan az. Cassandra. Hogy nem ismertem fel hamarabb? - Csak nem összeállt a kép? - hallatszik, hogy hatalmas mosoly van az arcán, amit pillanatokkal később szemem előtt is felfed.
- Mit keresel itt? - értetlenül emelem rá barna szemeimet. Rám mosolyog és kényelmesen felhúzza kecses lábait a földről, hogy ráhelyezze testsúlyát. Nem válaszol. Még mindig a szobán  legelteti tekintetét. Majd hirtelen felpattan és egy kép felé veszi az irányt, egy olyan felé, amit már réges régen kikellett volna dobnom.
- Szóval nem a barátnőd, mi? - hangja csipkelődően hat, de szemében fájdalom csillogását fedezem fel. Bántaná a dolog? De miért? Hisz nem tettem semmit, amit félreérthetett. Különös. - És hogy vagy mostanában? - teljes testével felém fordul. Visszahelyezi a képet a helyére majd a velem szemben elhelyezett fotelban foglal helyet. 
- Miért vagy itt? - még mindig nem áll össze a kép. Hetek teltek el azóta, hogy a buliban találkoztunk. Ha arról akarna beszélni, akkor már azután felkeresett volna. Biztos van valami hátsószándéka. Csak úgy nem keresnek fel emberek.
- Miért kellene, hogy oka legyen annak, hogy eljöttem. Egyszerűen csak érdekel mi van veled. Tartozom ennyivel, azok után, amit értem tettél - fejét lehajtja, a szőnyeget kezdi elemezni. Nem tetszik nekem a viselkedése. Valami furcsa. De magam sem tudom mi. Meg kell tudnom, hogy mi bántja, mert látható rajta, hogy valami nincs rendben. 
- Megkérdezem még egyszer és utoljára, miért jöttél ide? - kicsit erőteljesebb hangon szólalok meg, mint szeretném. Megremeg, mikor felfogja szavaimat. Rám emeli tengerkék szemeit és látom ahogy küzd magával. Harcdúl az elméjében. Meglágyulok, ahogy látom, amint szenved és próbál bátorságot gyűjteni, hogy elmondja mi bántja. Felállva átszelem a köztünk lévő távolságot és letérdelek elé a földre. Bátorítólag megfogom kezeit és mélyen a szemébe nézek. 
- Tudom, hogy egy életre megutálsz majd ezért, de van egy ajánlatom neked - felkelti érdeklődésemet szavai, de fogalmam nincs arról, hogy mit tud nekem felajánlani, amim még nincs és amit nem kaphatok meg. Mikor befejezi mondandóját állam a padlód súrolja. Hogy képes egy ilyen lány, mint ő ilyenre vetemedni? Hogy teheti meg ezt saját magával?

4 megjegyzés:

  1. Drága Jordi!

    Megértjük a késésedet, és hidd el megérte várni erre a részre! ;) A leírásaidtól leesett az állam, egyszerűen mesteri szintre léptél!!! Nagyon ügyes vagy!! A kép és a zene is tetszett. :) Aztán meg Justin gondolatai igazán bölcsek és mélyrehatóak voltak, öröm volt olvasni. Na de ez a függő vég?! Bah! Kíváncsivá tettél, el se tudom képzelni hogy milyen ajánlat lehet az. Ennél a végénél nevettem, mert én is ugyanígy fejeztem be, szóval megértettem, hogy milyen kegyetlenség ezt tenni a kíváncsi olvasókkal! :P Igyekezz!

    Pippa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Pippa!

      Mosolyognom kellett soraidon! Annyira jól esik, hogy ilyeneket mondasz! Csak még több erőt adsz ahhoz, hogy folytassam! Köszönöm! A végével kapcsolatban csak annyit, hogy legalább vissza kaptad, amit te is csináltál velünk! :P Amint tudom hozom a folytatást!

      Jordi

      Törlés
  2. Kedves Jordi!

    Hát, most aztán kíváncsivá tettél. Nagyon érdekel mi lesz a folytatásban.
    Elképesztő, hogy milyen remekül építed fel az egészet. Izgalmas, érdekes és szórakoztató, mindezek mellet a leírás terén az előttem lévő szavaival élve valóban "mesteri szintre léptél". Remélem sikerül Justin-nak hamarosan rátalálni arra a bizonyos lányra, akire szüksége van.
    Nagyon várom a következő részt!

    Puszii, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bius!

      Örülök, hogy kíváncsivá tettelek és annak is, hogy ilyen véleménnyel vagy a részről. Elképesztő, hogy ennyire tetszett! Nagyon köszönöm a kommentedet! A folytatásról nem mondanék semmit! Majd minden idejében kiderül!

      Puszi, Jordi

      Törlés