Tizenegyedik fejezet

Drága olvasók!
Elnézést kérek a kisebb kimaradásért, de ez most így alakult. Remélem ezzel a résszel újra kedvet kaptok majd a történetem olvasásához. Köszönöm a kommenteket! Nem valami jó rész, de épp elég jó ahhoz, hogy még jobban összezavarjalak titeket! Jó olvasást!
Alexis

2014. április: - Cassandra Lane

[ zene ]
"A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, A szeretet nem féltékeny, Nem kérkedik, nem gőgösködik, Nem tapintatlan, nem keresi a magáét, Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, Nem örül a gonoszságnak, De együtt örül az igazsággal. Mindent eltűr, mindent elhisz, Mindent remél, mindent elvisel. A szeretet soha el nem múlik. " 
Ez mind szép és jó, de arról soha senki nem beszél, hogy mi van akkor, ha fáj a szeretet. Ha fájdalmat okozunk magunknak azzal, hogy együtt maradunk és támogatjuk azt, akit a világon mindennél jobbat szeretünk. A szeretet erős, de egy idő után kevés. Nem elegendő ahhoz, hogy egy életen keresztül kitartsunk egy ember mellett, főleg ha az nem ad nekünk semmit. Egy kapcsolat, akár barátság, akár több, szükség van ahhoz, hogy adjunk, de kapjunk is, ahhoz, hogy életben maradjon. Mike mindent megad nekem ahhoz, hogy boldognak és teljesnek érezzem magam. Persze nem egy ma született bárány, vannak hibái, de kinek nincsenek? Örülnöm kellene, mert végre egy olyan férfi van mellettem, akinek többről szól az élete, mint a buliba járásról. Kedvelem Mike-ot, és talán eltudnám képzelni vele az életemet, de Justin olyan mély benyomást tett bennem, hogy nem tudom kiverni a fejemből. Ha az utcán sétálok hallom a hangját, táncolás közben eszembe jut, amikor a csillagos ég alatt levitt a tengerhez és énekelt nekem majd táncolt velem. Ha partikra mentünk sose ültünk egy percet sem. Mindig a parketten voltunk. Mike viszont utál táncolni. Nem érti mi a lényege. Hogy tudnék egy olyan fiú mellett maradni, aki utálja azt, ami nekem az életem? De Ő legalább nem problémás, mint Justin. Normális élete van. Dolgozik, emberi időben kell fel és nem él éjszakai életet. Programozó és a Google egyik leányvállalatánál kapott munkát. Nem kellene egész életembe dolgoznom, mert olyan jól keres, hogy még az unokáink is nyugodtan meg élhetnének belőle. Viszont rengeteg elvárása van. A háztartást nekem kell vezetni, ami nem is lenne probléma, de olyan bogaras szokásai vannak, amiket nehezen tudok elviselni. 
- Cassandra, drágám, ha nem figyelsz jobban a lépésekre, esküszöm neked, hogy úgy kicsaplak, hogy sose kapsz munkát újra! - Patrick talán most először találta el a nevemet. Minden, az enyémhez hasonló néven szólított már, de így még sosem. Mérgesen ráncolja szemöldökét. Sértetten felrántja vállait majd megigazítja a nyakában lógó sálat és megmutatja a következő lépés sorozatot. Balett előadásban fogunk segédkezni egy helyi színtársulatnál. Sose szerettem balettozni. Mindig is felesleges táncnak tartottam, de amit a főnök mond, az lesz. Nehezemre esik feszes spiccben tartani a lábam, ráadásul a cipő is borzalmas. Kettőt tapsol tanárunk majd kihesseget minket a teremből. Mielőtt kiléphetnék megragadja karom és a tükör felé kezd húzni. - Tudod Clary, amikor beindul a szekér a táncosok többsége hat méterrel a fellegekben kezd járni, azonban nálad azt vettem észre, hogy inkább lejjebb kerültél, mint voltál. - miközben magyaráz magát nézi a tükörben és a szeme alatti ráncokat húzgálgatja, ezzel is jelét adva annak, hogy újabb ráncfeltöltésre fog menni. Arcát már így is több smink takarja, mint az enyémet és a nadrág amit visel, talán még rám se jönne fel. Pedig az utóbbi időben elég sokat fogytam. Megterhelő a munkám, anya még mindig kórházba van és most már Mike-ra is kell időt fordítanom. Ezerszer egyszerűbb volt az életem Vele. Értetlenül mered rám Patrick, majd kizavar a teremből. Kezd hiányozni Pete oktatási módja, de sajnálatos módon Ő a baletthoz nem ért. Vagy legalábbis ezt mondja.
- Cassy? - ismerős női hang hívja magára figyelmemet. Az öltöző üres, egyedül ő foglal helyet egy padon az ajtóval szemben. Kérdőn felhúzom szemöldököm és jobban megfigyelem látogatómat. Szeme alatt mély árkok húzódnak. Haja kezeletlenül foglalja keretbe meggyötört arcát. Sose láttam még ennyire nyúzottnak. - Hol van Justin? - ahogy nekem szegezi kérdését feláll. Látom szemében, hogy szégyelli amiért így nekem vágja a kérdést.
- Fogalmam nincs - egy vállrántással intézem el a dolgot. Szekrényemhez lépve kezdem kioldani tüllszoknyámat, majd ahogy megpillantom az ajtóra szerelt tükörben a lány tekintetét, idegesség fog el. - Mi a baj? - hangos koppanással ér földet balettcipőm. Fejét rázva lép ki az öltözőből. Értetlenül nézek a lassan bezáródó ajtóra. Lehámozom táncos 
felszerelésem majd a zuhany alatt állva még mindig Selena csalódott arcát látom magam előtt. Valami nagyon nincs rendben. Nem keresett volna fel, ha nincs valami nagy baj. Gyorsan felöltözök majd a kijárat felé sétálva hangos kiabálásra leszek figyelmes. A nagyteremben három alakot látok a színpadon. Két férfit és egy nőt. Az egyik rövid barna hajú egy pisztolyt szorongat a kezében míg a másik agyon tetovált gesztikulálva magyaráz valamit, a lány pedig a földön ül és zokog. Arcát vér borítja. Közelebb érve ismerem fel Mike-ot, amint a vele szemben ordítozó Justin-ra szegezi fegyverét. A földön ülő lány pedig nem más, mint Selena. Ha nem ismerném őket, azt mondanám, hogy egy jelenetet próbálnak a Modern Rómeó és Júliából. Tekintetem találkozik Justin-éval. Idegesség suhan át arcán, amint felfogja, hogy én állok előtte és érdeklődve szemlélem a helyzetet.
- Hagyd békén! Ne próbálj meg kapcsolatba lépni vele, mert golyót repítek a fejedbe Bieber! - Mike üvölt, ahogy csak ereje engedi. A kezében elhelyezkedő kisebb kaliberű fegyver kényelmesen ringatózik jobbra balra, ahogy Mike magyarázás közben mozgatja.
Leteszem táskám a közelemben lévő székre, majd lassan elindulok a színpadra vezető lépcső felé. Tapsolni kezdek, mire érzem, hogy meg fagy körülöttem a levegő. Három értetlen szempár szegeződik rám, de továbbra is kényszerítem magam, hogy a mosoly az arcomon legyen. Selenához sétálok. Letérdelek hozzá, hogy megnézzem jól van-e. Majd Justin felé  lépek mire hallom, hogy Mike felhúzza a ravaszt. Megfordulva egy magabiztos, gyilkolásra kész barna szempárral találom szembe magam.
- Tedd le a fegyvert, Mike! - visszautasítást nem tűrő hangon ejtem ki a szavakat majd mit sem törődve a bal oldalamon álló barátommal, Justin felé indulok. Hangos robbanást hallat magából a pisztoly. Fájdalom hasít szívembe. Kiabálások zűrzavara. Érzéketlenség kerít hatalmába. Szemem még mindig Justin-éba van fúródva. Érzem ahogy elgyengülök és fejem közeledik a padló felé. Még egy utolsó koppanás majd teljes sötétség.

*2 héttel korábban*

Halk pittyegés hoz vissza a jelenbe. A gépek sípolása kezd az őrületbe kergetni. Három másodperc. Ennyi idő is elég ahhoz, hogy teljesen felforduljon az ember élete. Tegnap egyik pillanatban még nyugodtan üldögéltem lakásomon - épp készülődtem, hogy táncpróbára menjek - mikor megcsörrent a telefon és közölte velem egy nővér, hogy anya mája leállt, ezért életmentő műtétet kellett végrehajtania az orvosoknak. Azonnal a kórházba rohantam, hogy mellette legyek. Azóta az intenzíven van és mesterséges kómában tartják. A transzplantációs lista elejére került és most azért imádkozom, hogy telefonáljon a UNOS, hogy találtak szervet anyának. De ehhez először az szükséges, hogy egy másik ember meghaljon. Egy személy, akinek a családja ugyan olyan helyzetbe lehet, mint én most. Várják, hogy kapjon egy szervet vagy egyszerűen csak azt, hogy meggyógyuljon. Egészen idáig nem értettem egyes emberek miért akarnak szervdonorok lenni. Miért akarná bárki, hogy kivegyék a szívét és odaadják valaki másnak? Most már értem. Azért, hogy életet mentsenek. Beszélgettem az egyik nővérrel és azt mondta, hogy rengeteg betegük kéri azt, hogy ha beáll az agyhalál és még menthetőek a szervei, akkor adják oda másoknak. Egy ember legalább 6 életet megtud menteni. Fantasztikus egyben borzasztó is. Rémesen érzem magam, hogy erre kell várjak. Ha lehetne odaadnám én a májam, de mivel nem múltam el 21 nem legális, valamint kiderült az is, hogy nem egyezik a vércsoportom az anyáéval, így nem tudok segíteni neki. Csak itt ülök és várok. Egyedül.
- Jó estét, Miss Lane! - az orvos mosolyogva lép be a kórterembe, ahol két ágyat helyeztek el, de ebből csak egyet használnak. - Mondtam már, hogy ezért van édesanyja ebben a szobában, hogy ön is pihenni tudjon. Külön az ilyen esetekre tartjuk fenn ezt a helyet. - miközben beszél a monitorokon ellenőrzi anya eredményeit. Óránként jön és figyelemmel kíséri állapotát.
- Hogy érti, hogy az ilyen esetek miatt? - érzékenyen érint megjegyzése, pedig tudom, hogy próbál segíteni. Mikor anya állapota rosszabbodott ő ajánlotta fel nekünk ezt a szobát. Közöltem vele, hogy nem engedhetem meg azt, hogy ilyen körülmények között tudjam anyát, de azt mondta, hogy ne aggódjak a finanszírozás miatt, mert beszéltek a biztosítóval és végül mégis fizeti a kórházi számlákat. - Ne haragudjon. - fejem anya kezére hajtom és úgy figyelem az orvost. Megterhelő itt lenni a nyomasztó légkör miatt, az emlékek miatt. Sokszor eszembe jut mikor Justin először mutatta meg a helyet. Azt mondta, hogy itt vannak a legjobb orvosok nyugati parton. Hihetetlen, hogy már egy hónapja nincs mellettem. De muszáj volt elmennem. Nem tudtam ott maradni. Nem bírtam lelkileg elviselni azt, hogy csak azért van velem, mert eladtam magam neki. A tudat, hogy esélyem se lett volna nála, ha nem ajánlom fel a szolgálataimat pénzért, felemésztett. Szépen apránként ahogy kezdtem megismerni és megszeretni. Bele szerettem, de Ő engem csak egy tárgyként kezelt. Arra voltam jó, hogy villogjon a haverjainak és ne kelljen az éjszakáit egyedül töltenie. Az elején még undorodtam tőle, de miután kezdtem érzéseket táplálni iránta megijedtem, hogy ha elmondom neki vagy ha megtudja, hogy milyen befolyással van rajtam, még jobban kihasznál. Ezért közbe léptem. Megszakítottam vele a kapcsolatot és elkezdtem törleszteni neki az eddigi tartozásomat. Az egyik alkalommal, mikor a bankba mentem utalni, botlottam bele Mike-ba. Aranyos, visszahúzódó, szerény srác volt kinyúlt pólóban és egy kopott farmerban. Egy átlagos fiú, aki jókor volt jó helyen. Mert kisfiús mosolyával rabul ejtette szívem egy darabját. Csak akkor még jóformán semmit nem tudtam róla.

4 megjegyzés:

  1. Jordi :)

    Te jó ég! Fel sem fogom mi történik. Először is nagyon örülök, hogy választ kaphattam arra, hogy Cassy miért szakított Justin-nal és betekintést nyerhettem a gondolataiba. Rendkívül megsajnáltam, hiszen szerette a fiút de úgy érezte, hogy ő nem jelent többet neki egy tárgynál. Ráadásul még az anyukája is nagyon kritikus helyzetben van és a táncban sem találja a boldogságot. Mind ezek mellett úgy tűnik Mike sem az akinek hitte. Nem hiszem el hogy ez a patkány képes volt meglőni...és te pont ekkor hagytad abba azt a részt. Mi lesz Cassy-val? És Justin miért ment oda? És Selenának mi köze van az egészhez? Mike miért csinálta ezt? Tele vagyok kérésekkel és alig várom ogy válaszokat kapjak rá.
    Baromi jól írsz és nagyon tudod mi kell az olvasónak!
    Ja, és a kép csodás, a zene pedig nagyon illett ide.

    Puszi, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bius!

      Örülök neki, hogy ennyire tetszett ez a rész. Sokat dolgozta vele és reméltem, hogy megfelelő lesz nektek. A kérdéseidre majd a továbbiakban választ kapsz, nem mondok el semmit előre! Köszönöm a kedves szavaidat és remélem a továbbiakban sem okozok majd csalódást!

      Puszi, Jordi

      Törlés
  2. Drága Jordi!

    Végre megtudtam, hogy miért is szakítottak...Hát sajnálom Cassyt az anyukája miatt, a fura barátja miatt, na de a közepe, basszus! Mi lesz vele? Miért volt ott Selena? Ajj mikor jön a folytatás? Igyekezz majd vele kérlek! ;)

    Pusz

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Pippa!

      Örülök, hogy tudtam válaszokkal szolgálni ezzel a részel, de azért sikert összezavarni megint! Majd minden kiderül a maga idejében. :)

      Puszi, Jordi

      Törlés