Tizenharmadik fejezet

Kedves olvasóim!
Ime megjöttem a legújabb részel, ami remélem megint elnyeri tetszéseteket. Nekem személy szerint nem tetszik, de ez ne befolyásoljon titeket. Előre is elnézést a helyesírási hibákért, de tabról írtam a részt és elég nehézkes volt... Viszont értetek bármit! Köszönöm az eddigi támogatást és remélem továbbra is mellettem maradtok és kivárjátok a történet végét is. Jó olvasást!
Alexis


2014. május: - Selena Gomez


[ zene ]
Elengedni valakit, akit régen szerettünk, szinte lehetetlen. Viszont, ha tudjuk, hogy azzal jót teszünk annak a személynek, akkor mindent megpróbálunk, hogy a lehető leghamarabb elfelejtsen minket és tovább lépjen. Ezt úgy tehetjük meg, ha fájdalmat okozunk neki. Hiába szenvedünk mi is, meg kell tennünk, a másik ért. Mert megérdemli azt, hogy boldog és teljes életet éljen nélkülünk és, ha a sors úgy gondolja, hogy együtt kell lennünk, akkor megtalálja a módját, hogy összehozzon minket. A szakítás legnehezebb része az, amikor újra látnunk kell a másik felet. Próbáljuk elkerült a találkozást, de a közös baráti társaság miatt lehetetlen lenne, de erre is van egy megoldás. El kell engedni azokat, akik közelebb állnak hozzá, mint hozzánk és csendben elszenvedni a fájdalmát. Azonban ez a sztárok világában kicsit másképpen működik. Hiába próbálnátok kulturáltan viselkedni a rosszindulatú paparazzók miatt nem tudtok és az egész egy kínos helyzetté alakul át. Velünk is ez történt. Álompárnak tartottak minket, aztán a szakításunk után a rajongótáborok egymásnak ugrottak. Hatalmas botrány lett belőle, pedig mi próbáltuk csendben lerendezni egymásközt, de mint említettem, ez a mi világunkban máshogy működik. Ellöktem magamtól, mert láttam, hogy együtt rosszabb lesz, mint külön. Fájt. Mérhetetlen kínt éltem át. Láttam nap, mint nap, de nem szólhattam hozzá, nem érinthettem meg, még csak rá se nézhettem. Pedig szerettem Őt. Szeretem Őt. Még mindig. Bolondság, mert Ő már sosem fog úgy rám tekinteni. Fáradtan nézik ki az ablakon. A bögrében még mindig gőzölög a nemrég készített kávé.  A nap lassan vánszorog fel a horizontól. Az utcák üresek, csak a szél jár-kel, mintha ő uralná a világot. Az óceán háborogva veti partra a víz mélyéről felhordott kincseket. A csengő fülsértő hangja rángat vissza a jelenbe. Lassan felállok és kitárom látogatóm előtt. 
- Beszélnünk kell! - hangja határozottan cseng. Félre állva az útból hagyom, hogy végig trappoljon a folyosón. Nagy sóhaj kíséretében bezárom az ajtót majd követem a nappali felé.
- Esetleg hozhatok valamit? - félénken kérdezem meg. A múltheti vallomásom óta nem láttam. Keresett, de úgy tettem, mint akinek Ő nem is létezik. Ezzel csak még jobban össze zavartam. De nem tudtam a szemébe nézni úgy, hogy ne gyűltek volna könnyek az enyémbe. Fájt a tudata annak, hogy nem mondott semmit. Semmit se. - Csinálok egy teát! - szinte kirohanok a konyhába. Hangos csörömpöléssel leveszek egy bögrét, majd a pulton álló kancsóhoz lépek. 
- Ne csináld ezt - hangja kérlelő, gyengéd. Kezem megremeg. Leteszem a poharat a minket elválasztó pultra és felé kezdem tolni. Kezem kezdem tördelni. Nem merek a szemébe nézni. Túlságosan félek attól, hogy ha ránézek be kell ismernem, azt, hogy elrontottam mindent. Álltatom magam, de én is tudom, hogy sose fogom visszakapni. Sose lesz része az életemnek többé. - Miért csak most mondtad el? - kérdése hideg zuhanyként ér. Nem számítok rá, hogy beleugrik a mély vízbe és a legnehezebbel kezdi. Zavartan nézek rá. Majd elindulok az egyik polchoz amiről teasütit veszek le. Tányérra pakolom és a bögre mellé rakom. Leveszek egyet a tányérról és egészbe a számba tömöm. Idegesen rámosolygok majd elkezdek kibámulni az ablakon. - Hiába kerülöd a témát, beszélni fogunk róla. Itt és most! - visszautasítás nem tűrő hangjára összerezzenek. A süti a számban, mintha dagadni kezdeni. Hiába rágom a torkomban növekvő gombóc miatt nem boldogulok vele. Már zsibbadni kezd az állkapcsom az állandó rágástól. Sóhajt egyet majd hallom, amint felém igyekszik. Gyengéd érintésétől libabőr fut végig egész testemen. - Mondj már valamit! - könyörgő hangjától összeszorul a szívem. Felé fordulok könnyes tekintettel, még mindig a sütivel küszködve. Mosoly fut végig az arcán, mikor kétségbeesetten a számfelé kezdek mutogatni. - Gyere - finom megragadja karom, majd a szemetes felé vezet és felemeli, hogy könnyebben megszabaduljak a folytogató édességtől. Egy pohár teát kínál, amivel leöblíthetem.
Torkom megköszörülve köszönetet mondok majd szégyentől égő arcom felé fordítom és beszélni kezdenék, de egy hang sem jön ki belőlem. Megkövülten állok előtte. Egy könnycsepp végig folyik arcomon majd az államnál lepottyan a padlóra. Megbántam, hogy kimondtam, akkor este hangosan, hogy mit érzek. Sose kellett volna oda mennem. 
- Van pár kérdésem, amire szeretném, ha válaszolnál - látom arcán, hogy zavarba van. Ritka pillanat, hogy Ő valamilyen helyzetben nem magabiztos. Aprót bólintva jelzem, hogy ne kíméljen kérdezze meg nyugodtan, amit szeretne. - Miért engem hívott fel anyukád, amikor állítólag eltűntél? - rekedtes hangon beszél ezzel is jelezve, hogy nem szívesen kérdezget és nem akarja feltépni a sebeket, de joga van tudni mit miért tettem.
- Azért, mert úgy tudja, hogy még mindig együtt vagyunk - mély döbbenet fogadja válaszomat. Bólint, hogy felfogta, de látom, hogy nem érti. - Miután legutóljára szakítottunk nem volt szívem, megint azzal traktálni, hogy megfogadom, hogy ezt volt az utolsó alkalom és többet sose fogok veled összejönni. Mindig azt vágta a fejemhez, hogy gyenge vagyok, mikor Rólad van szó. És a legszomorúbb, hogy igaza volt. Mert minden szakítás után vártam, hogy felhívj és bocsánatot kérj, de akkor nem történt meg. Napokig a szobámba kuksoltam és a telefont bámultam. Erőt kellett gyűjtenem ahhoz, hogy mind neki mind magamnak bevalljam azt, hogy most végleg vége van. De nem ment. Majd hetekkel később rákérdezett, hogy miért vagy más lányokkal, mire azt feleltem, hogy megcsaltál. De átlátott a hazugságon és kiabálni kezdett. Ekkor szaladtam el és aznap találtál rám Cassy-vel. - mélyet sóhajtva fordulok megint az ablak felé és kezdem fürkészni a tájat. A nap már az égbolt közepetáján jár. Nagyot kortyolva a teából újra ráemelem tekintetem és várom, hogy reagáljon valamit. Kezével támaszkodik a pulton és hevesen rázza a fejét. Csalódott bennem. 
- Miért jöttél át utána egy este? - hangjából szánalom hallatszik ki. Rám néz, de rögtön el kapja pillantását és a falon lévő képet kezdi elemezni.
- Magam sem tudom - újabb sóhaj hagyja el számat majd látva, hogy ettől bővebb választ rám, gondolkodni kezdek. Mégis, hogy mondhatnám el azt, hogy abban reménykedtem, hogy valami történni fog közöttünk, de a hülye barátnője keresztbe húzta a számításaimat? Válaszul csak egy vállrándítást kap. Mekkora idióta vagyok. Hisz szereti Őt. Mégha nehezen is ismeri el így van. Úgy szereti, ahogy engem sosem fog. 
- Mit kerestél, akkor este a színházba? - kérdése újra meglep. Mert a válasz egyszerű lenne, de ezt sem mondhatom ki. Őt kerestem. Nem is igazán kerestem, mert tudtam, hogy ott lesz Cassy. Kiakartam deríteni mi igaz a szakítós pletykából. Azt is tudtam, hogy Justin is az épületben lesz. Azt akartam, hogy lásson Vele Cassy, hogy fájon neki, mint ahogy nekem fájt Justin-nal látni Őt. De Mike mindent elrontott. Mikor felmentem a színpadra és beszélni kezdtem Justin-nal, berontott a terembe és egy pisztolyt vett elő. Az útjába álltam, de könnyűszerrel leütött, ami Justin-nak nagyon nem tetszett. Mint kiderült Ő is szemmel tartotta Cassy-t, mint ahogyan én is Őt. Majd megjelent Cassy és a dolgok még kuszábbak lettek. Az est végére mind a kórházba kötöttünk ki. Órákig vártam, hogy Justin lejöjjön a váróterembe és a karjaiba vethessem magam, de nem jött. Majd meglátva Pattie-t ijedten szaladtam a kocsimhoz és hajtottam Justin házához. Ott, a rémes este szörnyűvé csapott át. Elmondtam, hogy szeretem és Ő csak megkövülten állt és meredt rám. Az anyukája tessékelt ki a házból. Azóta az este óta szinte ki se léptem a lakásból. Egész nap bent vagyok a besötétített szobámba és meredten nézek ki a semmibe.
- Nem tudom - ez tűnik a legkézenfekvőbb válasznak. Nem akarok bele menni a részletekbe, de tudom, hogy csak még jobban összezavarodott, mint azelőtt volt, hogy idejött volna. - Figyelj ez bonyolult. Nem beszélhetnénk meg máskor? - hangom esdeklően hat a közöttünk kialakult csendben. 
- Mióta nem szeded a gyógyszereket? - kérdése hallatán kimegy a vér az arcomból. Rémülten rá bámulok és nemlegesen rázom a fejem. Próbálok úgy tenni, mint aki nem tud semmiről, de tekintete elárulja, hogy nem tudom átverni. Zokogva esek össze a padlón. Legféltettebb titkom mégis nap világra került. Bár tudnám honnan tudja. Mellém siet. Leül és átkarol. Nyugtatni próbál, de érintésére még erőteljesebb zokogásba kezdek. - Anyukád mondta. Felhívtam miután a századik üzenetemre se válaszoltál. Azt mondta, gondjaid vannak a múlt és a jelen megkülönböztetésével. És nem azért kiabált veled, mert nem mondtad el a szakításunkat, hanem mert nem vetted be hetekig a gyógyszert, mert megint a múlt emlékeit élted újra. Aggódik érted, ahogy én is. Csak azt nem értem, miért nem mondtad el már, akkor mikor még együtt voltunk. - együttérző hangja, lassú simogató érintése a hátamon elérte a kívánt célt. Újra egyenletesen veszem a levegőt, de a könnyeim még mindig megállíthatatlanul potyogtak.
- Nem mertem. Féltem, hogy őrültként tekintesz majd rám - elcsukló hangom még nehezebbé teszi a beszédet. 
Perceknek tűnő órákig ül mellettem és bizonygat arról, hogy ezt nem kellene félválról vennem. Erősködik, hogy keressem fel újra az orvosomat és próbáljak meg normális életet élni, Nélküle. Nem érti, hogy lehetetlen kér. De megígérem, hogy majd idővel megpróbálok boldog és teljes életet élni egyedül. Majd feláll, elnézést kér és kisétál az ajtón, valamint az életemből. Örökre.

5 megjegyzés:

  1. Drága Jordi!

    Nagyon érdekes részt hoztál most, tetszett hogy Selena szemszögéből mondtad el, így sok kérdésre választ kaphattunk. :) Tetszettek a leírásaid, szép szavakat használtál, annyira sokat fejlődtél a kezdetekhez képes, hogy csak na! Sajnáltam Selenát, olyan kétségbeesett és gyenge, a helyzete pedig reménytelen. Remélem azért valahogy rendbe fog jönni, de mi miatt kellett gyógyszert szednie? Tök fura ez a dolog... Várom a folytatást!

    Pippa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Pippa!

      Nagyon örülök neki, hogy tetszett a rész! Ismét feldobtam egy dolgot, amit a folytatásban fogtok majd megtudni. Gondoltam, hogy sajnálni fogod, de ez még lehet, hogy változni fog... Köszönöm a dicséreteket!

      Puszi, Jordi

      Törlés
  2. Jordiiii!

    Nem értelek!!! Mi nem tetszik neked ebbe?!?! Bár nincs benne Cassy de nekem ez lett az egyik kedvenc részem. Lenyűgöztél. A kép, a zene és ez a megható és fájdalmas történet magával ragadott. Hihetetlen ahogy átadtad számunkra Selena érzéseit és végre megértettem a történetet a szemszögéből. Láthattam hogyan reagálja le szerelme, Justin érintéseit, szavait, jelenlétét és borzasztóan sajnálom, hogy így járt, a betegségéről meg nem is beszélve.
    Őszintén megvallva most úgy megszerettem Selenát is mint Cassyt. Nem is tudom mi lesz ebből. Nagyon várom a folytatást. Most aztán fel van adva a lecke Justinnak.
    Nagyon nagyon ügyes vagy csajos!

    Puszi, Bius

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bius!

      Hát most rajtam a sor a meglepődésen. Egyik kedvenced? Most úgy érzem magam, mint aki legalább megnyerte a főnyereményt! Nem is tudom leírni mennyire boldoggá tettél! Köszönöm!
      Örülök, hogy megszeretted Selenát, de csak annyit mondok, hogy vigyázz vele... Justin-nak nem lesz egyszerű, de majd megoldja! ;)

      Puszi, Jordi

      Törlés
  3. Hali! Meglepi nálam:) http://justin-and-laura.blogspot.hu/2014/07/elso-dijam.html

    VálaszTörlés