Tizenhetedik fejezet

Drága Olvasóim!
Mérhetetlenül sajnálom ezt több, mint 3 hónapos kimaradást. Nem hozok fel mentségeket, mert az egyetlen oka annak, hogy nem írtam az az, hogy nem volt kedvem. Nem voltam olyan állapotba, hogy megtudjam írni ezt a fejezetet. Túlságosan közel áll hozzám az, amin a történetbeli szereplőimmel történik... de most itt vagyok egy újabb fejezettel! Nem tudom mikor jön a következő. Egyezzünk meg abban, hogy amikor meglesz hozom, addig is kitartás a sulihoz meg az élethez!
Alexis

2014. október:

[ zene ]
Felejteni akarok. Nem akarom érezni a fájdalmat, amit hiányával okoz. Az, hogy nincs mellettem és hagytam elmenni hatalmas hiba volt. Nem lett volna szabad, hogy kisétáljon az életemből. Harcolnom kellett volna. Küzdenem. Nem foglalkoznom azzal, hogy a világ szerint nem illettünk össze. Figyelmen kívül kellett volna hagynom mások véleményét és csak Vele kellett volna törődnöm. De most már hiába merengek a múlton, nem kaphatom Őt vissza. El kell engedjem Őt. Hagynom kell, hogy élje az életét, nélkülem. Bár lenne valami megoldás arra, hogyan engedjük el azt, akit szeretünk. Miért ilyen nehéz? Már a tudattól, hogy valaki más értini meg, hogy más mellé fekszik le aludni és, hogy más nyújt neki menedéket, összeszorul a szívem. Nekem kellene annak lenni, aki mindig mellette van és, aki megvédi, aki szereti és annak is, aki bármit képes lenne megtenni érte. Mert ez az igazság. Ölni tudnék érte. De Ő ezt nem akarja. Nélkülem akar tovább élni, amit nekem tiszteletben kell tartanom. Ezért erőt kell venni magamon és tovább lépni. Mert Ő ezt teszi. Boldogan éli mindennapjait. Azt csinálja, amit szeret azzal, akit szeret. És ez nem én vagyok. Nem engem választott. De hálás vagyok Neki azért, hogy megmutatta, hogy létezik az igaz szerelem csodája. Mert vele nekem ez volt. Felemésztett. Minden mozdulata hiányzik. Minden tárgy, amit megérintett rá emlékeztet. Ezért nem tudok meglenni egy helyben. Ezért utazok hónapok óta a világkörül. Minél messzebb vagyok annál könnyebb elviselni hiányát. De mivel szeretett földünk kerek, így előbb-utóbb megint szembe kell néznem a tényekkel. De ha ez megtörténik, akkor megint elkezdek emlékezni. Gondolkodni, hogy hol rontottam el és hiába ismertem Őt, nem tudom mit válaszolna kérdéseimre. Viszont abba se vagyok biztos, hogy akarom-e tudni a válaszokat. Mert lehet az igazság jobban fájna, mint az amit elképzeltem. Magányos vagyok. Ő volt az egyetlen jó az életemben. Ő éltette bennem, azt a hitet, hogy van értelme létezésemnek. Megmutatta az apró örömök szépségét. Kényszerített arra, hogy beszéljek érzéseimről és mondjam el Neki gondolataimat, terveimet. De most nincs itt senki, aki meghallgatna. Egyedül maradtam. A családom eltaszítottam, alig beszélek velük és ők sem keresik a társaságomat. Igaz barátaim sose voltak. Talán Selena volt az egyetlen, akivel bensőséges beszélgetéseim voltak, de azok sem mérhetőek ahhoz, mint ami Cassy-vel volt. Próbáltam a munkába fojtani a bánatomat, de a huszadik depressziós dal után elküldött a menedzserem bulizni, hogy szerezzek új inspirációt, lefordítva csajozzak be és írjak szerelmes dalokat, mert a rajongóim azért szívesebben fizetnek. De nem értette meg, hogy amikor az emberek mélyponton vannak, akkor nem a boldog, szerelemről szóló dalokra van szüksége, hanem arra, hogy kiadja magából elgyötört, mélabús és szomorú érzelmeit. Az album, ami ebből a szakításból született, nem nyerte el a nagyközönség tetszését. Azt mondták, hogy nem ezt szokták meg tőlem és, hogy jobban tenném, ha bulizós/táncolós dalokat írnék. De nem megy. Próbáltam, de mindnek az lett a vége, hogy egyedül állok egy nagy terem közepén, ami tele van emberekkel, akik jól érzik magukat, míg én üvöltök, de senki nem hallja meg. 
Halk gally recsegés ránt vissza gondolataimból. Kényelmesen felállok a teraszon elhelyezett fotelből és a bokrok felé kezdek közeledni. Túl sötét van ahhoz, hogy bármit is lássak. Telefonomat elővéve kapcsolom fel rajta a segédfényt, amely apró pislákoló gyertyának tűnik a hatalmas fák sűrűjében. Újhold van. A csillagok, alig észrevehetőek a végtelen égbolton. Újabb reccsenés. Megállok, s hallgatózni kezdek. Mocorgást vélek felfedezni egy közelben lévő bokor mögött. Lassan, óvatosan közeledni kezdek. Mikor 1 méterre csökken a távolság, megrezzen a bokor és egy törékeny alakot vélek felfedezni, aki kétségbeesetten néz rám hatalmas szemeivel. Rávilágítok a fénnyel s döbbenetemben egy lépést hátrálok. Magam sem értem e reakciót, de váratlanul ér jelenléte.
- Justin - megremeg a hangja, ahogy kiejti a nevemet - beszélni akarok veled - halkan csendül fel hangja, de határozottság sugárzik belőle. Aprót bólintva jelzem, hogy kövessen. Minden egyes megtett lépésnél hátra pillantok, hogy tényleg ott van-e és nem a képzeletem játszik velem. Visszatérve a házhoz beinvitálom a nappaliba. Mikor belép tekintetét végig futtatja a helységen. Szeme megakad egy kettőnkről készült képen, amit csak egy édes mosollyal nyugtáz. Kényelmesen helyet foglal a kanapén és várakozóan méreget. Nem tudnék most egy helyben megülni, ahhoz túlságosan is ideges vagyok. 
- Magyarázattal tartozom neked - mélyen beszívja a levegőt. Mellkasa megemelkedik, szemeit becsukja, száját szólásra nyitja, de egy hang sem hagyja el ajkait. Érdeklődve figyelem, hogy küzd saját magával. Egy háború dúlhat elméjében. - Megtaláltam a leveledet - gyorsan hadarva közli velem az információt, amely hideg zuhanyként ér. Nem gondoltam volna, hogy valaha megkapja a levelet, de azt meg végképp nem, hogy a múltkori találkozásunk után veszi a fáradtságot és eljön, hogy személyesen beszéljük meg. - Hetek óta a megfelelő pillanatot keresem, hogy eltudjak hozzád úgy jönni, hogy Mike nem szerez róla tudomást. Nem egyszerű kijátszani őt, de nagyon remélem, hogy sikerülni fog az elkövetkező időben - újabb levegő vétellel folytatja a mondandóját, amelynek se eleje, se vége nincs. Elmesél mindent, ami az elmúlt időben történt vele. Beismeri, hogy az elején csak azért volt Mike-kal, mert féltékennyé akart tenni, de utána rájött, hogy nem olyan rossz ember és, hogy azt hitte vele könnyebb lesz az élete. De ez nem így történt és már bánja, hogy akkor elhagyott. Jól esik, amit mond, de még mindig nem értem miért most zúdítja rám ezeket a dolgokat. Miért kell ügyesebben kijátszani Mike-ot a közeljövőben? Miért szökik meg tőle, ha egyszerűen el is hagyhatná őt? Miért van itt velem, ha őt választotta? Millió kérdés amelyekre nem tudom a választ, de aki megadhatja azokat most itt áll előttem és mosolyt csalva az arcomra magyaráz kézzel-lábbal. Hiányzott, ezt be kell ismernem. Imádtam hallgatni, ahogy csacsog értelmetlen dolgokról és olyanokat fújt fel hatalmas problémává, amit a világon a legegyszerűbb lett volna megoldani. Elhallgat. Megkeményíti vonásait majd mélyen a szemembe néz - Nem szeretem őt, Justin. Csak azért mondtam, hogy elmenj és békén hagyj, de aznap este megtaláljam a leveled, ami újabb erőt adott ahhoz, hogy küzdjek érted, értünk. De ez nem lesz egyszerű. Okosabbnak kell lennünk. - miközben beszél feláll és közeledni kezd felém. Nem szakítja meg a szemkontaktust. Komolyan gondolja a szavakat, melyek elhagyják ajkait. 
- Cassy, mielőtt olyat mondanál, amely újra reményt adna, válaszolj egy kérdésemre - meglepődik azon, hogy félbe szakítom mondata közepén, de nem bírok várna azzal, hogy megtudjam a válaszokat. - Miért vagy itt? - ledöbben kérdésem hallatán, de nem bizonytalanodik el. Apró mosoly bujkál ajkai sarkában. Még egy lépést tesz felém, így a közöttünk lépő távolság lecsökken fél méterre. 
- Azért, mert szeretlek - hatalmas mosoly kerekedik arcán. Szemébe visszatér a csillogás mely már oly régen kihunyt. Karjait végig vezeti nyakamon majd hajamba túr ujjaival. Jóleső bizsergés fut végig bennem. Tekintetünk találkozik. Kezeim végig vezetem oldalánál majd a derekánál fogva közelebb húzom magamhoz. Ajkaink egy szenvedélyes csókban forrnak össze. A kirakós minden darabja kezd a helyére kerülni. Újra tudok levegőhöz jutni. Újra élek!

2 megjegyzés:

  1. Drága utánozhatatlan Alexis!

    Mit mondhatnék? Egyszerűen elképesztő ahogyan megfogalmaztad Justin monológját.Nagyon valóságos az egész és ezért megérte várni az írással. :)
    A zene meg csak fokozza az egészet. Nagyon passzolt ide!
    Nem tudom pontosan meddig élt Justin a szeretett lány nélkül, de az a korszaka bizonyára szörnyű lehetett. Elhiszem hogy döbbenetet váltott ki belőle Cassy hirtelen feltűnése, pláne az hogy szerelmet vallott :))) nyilván még fel se fogta teljesen, hogy ez valóság. Én remélem a legjobbakat nekik, de téged ismerve biztosan várható pár izgalmas, kiszámíthatatlan és talán még fájdalmas esemény, amiket már annyira várok.

    Barátnőd <3


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Örülök neki, hogy még mindig van valaki aki kitart a történetem mellett és ráadásul ilyen kedves szavakat fűz hozzá!
      Boldog vagyok, hogy élethűnek tartod a monológot! Bár nekem nem tetszik, de legalább valakinek igen és ez a lényeg! :)
      A kapcsolatuk nem lesz zökkenő mentes, de legalább lesz egy olyan időszak, amikor boldogok lehetnek! :)
      Hát igen... túl jól ismersz! Már készülök a várva várt csattanóra!
      Köszönöm a kedves szavaid, türelmedet és kitartásodat!

      xxAlexis

      Törlés