Tizenkilencedik fejezet

Drága olvasóim!
Itt is lenne az újabb fejezet! Ezzel kívánok nektek Boldog Karácsonyt és Boldog Új Évet is! Előre is elnézést kérek a helyesírási hibákért, de gyorsan kellett megírnom a részt, viszont majd kifogom javítani őket. Remélem hamar tudom majd hozni a folytatást! Köszönöm az egész éves kitartásotokat, nagyon sokat jelent, hogy még nem adtátok fel az örökös várakozást! Jó olvasást!
Alexis

2014. november: - Cassandra Lane


[ zene ]
Csalódást okoztam neki. Megbántottam azt az embert, akire a legnagyobb szükségem van. Azt, akit a saját életemnél is jobban szerettem. Elmémbe égett a pillanat, amikor összerakta a történteket és rájött arra, hogy hazudtam neki. Nem állt szándékomban megbántani Őt. Rettenetesen érzem magam, hogy nem hagytam abba. Azt viszont már belátom, hogy el kellett volna mondanom neki, hogy gondjaim vannak. Azonban csak védeni akartam Őt. Tudom, hogy gyenge kifogásnak hangzik, de tényleg így van. Bár elmondhatnám neki, hogy én csak féltettem Őt és nem akartam, hogy bármi baja is essen.
Napok teltek el azóta az este óta. Nem hallottam felőle semmit. Nem reagál sem a hívásaimra, sem az üzeneteimre. Mikor az ajtón kopogtattam vagy ha a küszöbön ülve zokogtam sem engedett be. Van egy olyan érzésem, hogy többet nem fogom látni. Hogy kizár az életéből úgy, ahogy én is kizártam az enyémből. Megérdemlem. De annyira nehéz Nélküle lenni. Most döbbenek csak rá arra, hogy mennyire függ Tőle az életem. Hiányzik. Szükségem van Rá. 
Könnyes arccal nézek anyára, aki az ágyon fekszik. Békésen alszik. Sokat kellet könyörögnöm neki, hogy csukja le szemeit. Még mindig nehezére esik elaludni a kórházban. Azt gondoltam, hogy idővel könnyebben fog menni neki. Először nem értettem miért, de most már tudom. Fél. Retteg attól, hogy ha elalszik nem fog többé felébredni. Összeszorul a gyomrom, ha eszembe jut milyen is lesz az. Az orvos azt mondta, hogy készüljek fel erre, mert csak idő kérdése és meg fog történni az, amitől lassan már két éve rettegek. Nem hiszem, hogy túl élném anya elvesztését. 
- Mis Lane? - felpillantok és tekintetem találkozik az anyát kezelő orvoséval. Aggódás tükröződik kék szemeiből. Közelebb jön, kezét a vállamra teszi. Mondd valamit, de nem értem. Nem hallom szavait. Fülem nem hajlandó befogadni hangját. Erőteljes szorítást érzek bal karomon. Egy nővér próbál eltolni. Kezem arcomhoz kapom és csak ekkor tűnik fel, hogy könnyeim egyre jobban potyognak. Nehezen kapok levegőt. Összerogyok. A sarokban ülve nézem, ahogy az orvosok próbálják újra éleszteni a személyt, aki életet adott nekem. Tenyerem fülemre tapasztom. Nem bírom hallgatni a kiáltozásokat. Túlságosan nagy fájdalmat okoz. Felpattanok a sarokból és rohanni kezdek. Több embernek is neki megyek, de nem tudok reagálni felháborodásukra. Csak kiakarok jutni innen. Hideg levegő csapja meg arcom, amint kilépek a szabad levegőre. Lábaim kezdik felmondani a szolgálatot, de nem hagyom magam. Még gyorsabban kezdek futni. Dudálnak az autósok mikor lelépek eléjük az úttestre. Egyre többen szitkozódnak azok, akiknek neki megyek. De nem érdekel a külvilág. Csak a belső ösztön vezérel. Látom kell Őt. Muszáj magam mellett tudnom most. Nem mondhat nemet. Figyelembe kell vennie és szeretnie kell. Mert ez a kötelessége. Muszáj. Levágva az utat a bozótban megyek tovább. Még pár méter és ott vagyok. Kinyitom a hátsókaput. Felvágtatok a lépcsőn és teljes erőmből verni kezdem az ajtót. Semmi válasz. Nem hiszem el. Pont most nincs itt? Miért kell egyedül megbirkóznom ezzel? 
- Gyerünk Justin - kezdem ordítani - Nyisd ki azt a rohadt ajtót! - még erősebben kezdem püfölni a torlaszt, ami elválaszt a megnyugvástól. Semmi. Lerohanok a lépcsőn és a hátsó udvarra vezető kapuhoz megyek. Zárva. Megerőltetve magam átmászok rajta. Kezem felhasad, ahogy földet érek. Lábamon kék és vörös foltok éktelenkednek, de nem érdekel. Csak szaladok. A teraszhoz érve apró fényt látok, amely a házból szűrődik ki. Közelebb megyek. Próbálok bejutni, de reménytelen. Ez az ajtó is zárva van. 
- Ne tedd ezt velem - suttogom. Leheletem kirajzolódik az esti homályban. Könnyeim megállíthatatlanul folyni kezdenek végig meggyötört arcomon. Újra próbálkozom a zárral, de semmi. Megint kudarcba fullad kísérletem. 
- Justin engedj be! - ordítom. De nem érkezik válasz a feleletre. Feladom. Nem hajlandó látni. Lassú, fáradt léptekkel sétálok le a lépcsőn. Fejemben kavargó gondolatok kikészítenek. Nem tudom mi tévő legyek. A telek egyik széle szakadékban végződik. Talán nekem is válasz lenne a szenvedéseimre. Gyorsítok lépteimen. Megpillantom a kőfalat. Nehézkesen, de sikerül felállnom a tetejére. A kilátás csodálatos. A hold békésen világítja meg a tájat. A természet nyugodt. A csillagok vidáman pislákolnak a hatalmas égbolton. Lenézve hatalmas sziklákat pillantok meg. Hamar vége lenne. Nem szenvednék sokat. Könnyfátyol lepi el szemem. Fejem felemelem és az eget kezdem szemlélni. Kezeim kitartom, mint a madár amelyik várja a szelet, hogy újra szárnyalhasson. Lecsukódik szemem. Csak egy ugrás. Csak ennyi kell és vége. Mindennek.
- Cassy, gyere le onnan - hangja lágyan hatol hallójáratomba. Mosoly kúszik arcomra. Szemem előtt megjelenik a pillanat, amikor egy táncpróba után a nézőtér sorai közül ezt a mondatot kiáltotta nekem. Milyen boldogok voltunk akkor. Elpusztíthatatlannak éreztük magunkat. Azt hittük halhatatlanok vagyunk. Hogy soha semmi nem árthat nekünk. De ez csak egy emlék. Nem valóság. 
- Nézz rám, kérlek - könyörög. De miért? Én vagyok az, aki bántotta őt. Nekem kell a bocsánatáért esedeznem. Újabb képek jelennek meg előttem. A konyhában ülök a pulton. Jégkrémet kanalazok a dobozból. Az én arcomat akkor is könnyek rondították el. Halk léptekkel jön be. Államnál próbálja felemelni fejem. Elfordulok és a kertet kezdem el bámulni. Akkor mondta ezt. Megbántottam azzal, hogy nemet mondtam neki. Pedig Ő csak szeretni akart. De Mike miatt nem tudtam egy hamar magamhoz engedni úgy. Pedig megérdemelte volna. Viszont idő kellett ehhez is. Életem legjobb pillanatai Vele voltak. A hálószobában is én számítottam neki egyedül. Gyengéd volt. Porcelánként kezelt. Félt, hogy összetörök. De ez is csak egy ideig volt így. Miután újra inni kezdett nem érdekelte, hogy fájdalmat okoz nekem. Csak saját magával törődött. Ezért kezdtem el drogozni, újra. Mike mellett muszáj volt. Máshogy nem bírtam ki. De Justin az elején maga volt a kábítószer. Euforikus érzés volt vele lenni, de mint minden másnak annak is vége lett. Mint, ahogy nekem is.
- Ne ugorj le! Kérlek, beszéljük meg! Mondd el, mi történt? - a könnyek elfojtásától fulladozik. Oldalra fordítom fejem s meglátom Őt. Felém nyújtja kezét. Szemét könnyek lepik el. Rámosolygok majd újra előre nézek. Arra kér ne tegyem, de miért hallganék rá? Bármi amiben tanácsot kértem tőle, csak rosszabb lett. Könyörögtem neki, hogy szeressen engem és csakis engem, de nem tudta megtenni. Selena jelenléte örökké ott fog lebegni felettünk. És én így nem tudnék élni. Egyszer már elhagytam. Menni fog még egyszer. Mivel többször már nem kell. És miután én eltűntem újra boldog lehet . Hisz mindig is őt szerette igazán. Én csak egy pótlék voltam. Egyedül Holy szeretett anya mellett. Mintha csak tegnap lett volna, ahogy besétálok a táncstúdióba és megállok vele szemben. Mosolyogva kezet nyújtott és megállapítottam, hogy örökké barátnők leszünk. Féltem bármit is tenni azon az órán. Sokat kellett győzködnie, hogy ugorjak. De végül mégiscsak ugrottam.

4 megjegyzés:

  1. .....Hogy mi van???...

    Drága Brátnőm!

    Erre aztán nem számítottam. Most tényleg leugrott Cassy??? Justin meg persze csak ilyenkor bírja kidugni a képét! Előtte nem bírta volna? Akkor elkerülhettük volna ami történt. Teljesen kivagyok! Pont most nem foglalkozott vele amikor Cassynek a legnagyobb szüksége volt rá. Úgy sajnálom, hogy elveszítette az anyukáját! Jaj, most aztán összezavartál! Remélem nem halt meg Cassy! KÉRLEK siess a folytatással, mert nagyon izgulok!
    Egyébként gyönyörű a kép és a zene is nagyon tetszett amit beraktál.

    Bianka <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Biankám!

      Reméltem, hogy kicsit, ki foglak akasztani! Hát nem mondok semmit, majd megtudod, hogy mi történt vele...
      Igen, sejtettem, hogy ezzel Justin megint elfogja ásni magát előtted, de majd kiderül, hogy mit miért tett...
      Megpróbálom hamar hozni, de nem ígérek semmit!
      Köszönöm a dicséreteket és támogatásodat!

      xxAlexis

      Törlés
  2. Wow..ez nagyon joo!!!!
    Siess a kovivel:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Gabi!
      Köszönöm, hogy írtál!! Megpróbálom hamar hozni! :)
      xxAlexis

      Törlés