Huszonnegyedik fejezet

2016. június: - Selena Gomez


[zene]
Az élet rengeteg megpróbáltatást állít elénk. Sok nehézséggel kell szembe néznünk és ezeken a próbákon derül ki az, hogy milyen emberek vagyunk. Erősnek kell látszanunk és úgy kell tennünk, mintha minden rendben lenne. Motivációt kell keresnünk a folytatáshoz, azonban bátorítást nem remélhetünk. Mert mindenki ellenünk van. Ha a kamerák kereszttüzében nő fel valaki, tudnia kell, hogy az egész világ ellene van. Arra várnak, hogy elbukjon és tönkre menjen. Rengeteg gyűlölet van a mai emberekben. Nem képesek a szeretetre. Arra, ami a legdrágább. Mert még ha mást nem is, de a szeretetünket odatudjuk adni annak a különleges személynek, aki megdobogtatja szívünket. Akit ha meglátunk a lélegzetünk is elakad és csak vele akarunk lenni. Mellette akarunk felébredni. Letelepedni vele és örökké együtt maradni. Megbocsájtani minden vitát, minden sérelmet és tovább lépni. Elfelejteni a rosszat és csak a jóra koncentrálni. Törődni vele és soha el nem engedni. Ragaszkodni hozzá. Gondoskodni róla. Átsegíteni az akadályokon. Támaszt nyújtani neki. És mellette maradni.
Az olyan szerelmet, ami át tud alakulni szeretetté nagyon nehéz megtalálni. Legtöbbször nem vesszük észre, hogy Ő volt az igazi, míg el nem veszítjük. A kín, a fájdalom és a hiány leírhatatlan. Erősnek kell lennünk ahhoz, hogy felálljunk és újra kezdjük. Meg kell találnunk a módját, hogy visszaszerezzük és kárpótoljuk a fájdalom miatt, amit okoztunk neki.
Sose éreztem még olyan szerelmet, amit Justin nyújtott nekem. Belém látott. Mindig tudta, hogy mire gondolok. Ismerte minden mozdulatomat, minden részemet. Tudta, hogyan kell megnyugtatni, felvidítani. Tudta, mikor mire van szükségem. Amikor vele voltam, úgy éreztem, hogy bármire képes vagyok. Hogy mellette képes lennék az egész világ ellen kiállni. Az Ő elvesztése összetört. Nem tudtam megkülönböztetni a múltat és a jelent. Nem tudtam mi a valóság és mi a képzeletem szüleménye. Újra éltem az együtt töltött időt. Nem tudtam tovább lépni, elengedni Őt. Szenvedtem. Mindenhol Őt láttam. Mindenről Ő jutott eszembe. Elveszett voltam. Üresnek éreztem magam. Hiánya felemésztett. Anya nem bírta nézni, ahogy szenvedek így orvost hívott hozzám, aki antioxidánsokat írt fel. Azt mondta elmezavarom van, amit az átélt trauma és az önsanyargatás váltott ki. Állítása szerint a gyógyszereknek segíteni kellett volna. Azonban nem volt igaza. Csak még depressziósabb lettem a mellékhatások miatt. Fáradt voltam és állandóan alvásra volt szükségem, azonban mikor aludtam Őt láttam. Velem volt és mikor felkeltem szembe kellett néznem a valósággal. Ami az volt, hogy már mással van. Más teszi boldoggá. Nem én.
- Miss Gomez, kérem figyeljen rám! - kérlelően hat a rendőr hangja, de az arcvonásai jelzik, hogy kezd kijönni a sodrából. Órák óta ül velem szemben és próbál rá venni arra, hogy beszéljek, de egy hang sem jön ki a torkomon. - Miért tette? - Hogy miért? Magam sem tudom. Csak pillanatnyi döntés volt. Nem gondoltam végig a következményeket. Nem tudhattam, hogy ekkora baj lesz belőle. Én csak véget akartam vetni az emlékeknek. Nem akartam, hogy bárki más-é legyen a ház, ahol még Velem volt. Csak elakartam pusztítani mindent, amihez valaha hozzáért. De ezt nem mondhatom el. Nem tudnának mit kezdeni vele. Ez mind használhatatlan információ. - Kérem, feleljen! Csak segíteni akarok. De ha nem mondd semmit, én sem tehetek semmit. - látva, hogy egy könnycsepp csikordul a szememből, sajnálat jelenik meg az arcán. Megérinti az asztalon pihentetett kezemet és bátorítva rám mosolyog. 
- Nem akartam bajt okozni - az elfojtott sírástól rekedtes a hangom. Fejem megrázva emelem tekintetem a velem szemben helyet foglaló rendőrrel. - Csak felejteni akartam - megállíthatatlanul potyogni kezdenek könnyeim. Nem tudom megmagyarázni miért tettem. Hogy baleset volt-e vagy nem. Csak megtörtént.
- Tudatában volt annak, hogy más is tartózkodik a házban önön kívül? - félve teszi fel a kérdést. Testem remegni kezd. A fejem zúg. A látásom elhomályosul. Nem értem miről beszél. Hisz senki nem volt ott. Egyedül voltam. 
- Miről beszél maga? Senki nem volt velem. Egyedül voltam. Én csak véget akartam vetni a fájdalmamnak. Először nem akartam ilyen drasztikusat, de nem láttam jobb megoldást ahhoz, hogy elfelejtsem Őt. Tovább kell lépnem, de azt a közös házba nem tudok. Muszáj volt felgyújtanom. Látnom kellett ahogy porig égnek az emlékeim. Tudatosítanom kellett magamban, hogy vége. Nem élhetek a múltban tovább. Az istenit, hisz már 3 éve volt. - erőteljesen rácsapok az asztalra. Könnyeim elapadnak. Keserűség ül ki az arcomra. Mélyen a tiszt szemébe nézek, hogy nyomatékosítsam az előbb elmondottakat.
- Szóval nem tudta, hogy van egy férfi a háznál? - az aktát kezdi lapozgatni bővebb információ után kutatva.
- Nem. Senki nem volt ott. - fogaim között szűröm ki a szavakat. Nem bírok már itt ülni tovább. Mennem kell. El kell menekülnöm. 
- Miss Gomez, mondd magának valamit a Michael Taylor név? - szemöldököm ráncba szalad. Mike? Mit keresett ott? Miért jött oda? Mit akarhatott tőlem?
- Ő, ő meghalt? - remeg a hangom. Rettegek a választól. Lehet, hogy gyilkos lettem? Megöltem egy embert? Istenem, miért történik ez velem?
- Súlyosan megsérült, de még életben van. - hangos sóhaj hagyja el ajkaimat. Megkönnyebbülés hatol végig testemen. - Miss Gomez, tudja, hogy Mr. Taylor milyen ügyben kereshette fel magát? - fejem nemlegesen megrázom. Elképzelésem sincs. Nem is ismerem. - Miss Gomez, ez a személy nagyon veszélyes. Több fegyvert is találtak az autójában, amelyek valószínűleg lopottak. Valamint volt egy kisebb kaliberű, ami a közelében volt, mikor megtalálták. Valószínűleg ön után ment. Azonban nem tudjuk rábizonyítani a vádakat, mert azon kívül, hogy az Ő nevén van az autó, amiben a fegyvereket találták és ott volt mellette a pisztoly, nincs más használható bizonyítékunk. A fegyver károsodott a tűzben így nincs rajta ujjlenyomat, valamint órákkal az eset előtt bejelentették, hogy tűnt az autója. - nem tudja agyam befogadni azt a sok információt, amit rám zúdít a rendőr. Fegyverek, lopott kocsi, gyilkosságok, rablások... Mégis hogy keveredtem én ebbe bele? Hisz én "csak" a házat gyújtottam fel, amiben éltem. De még mielőtt végleg egyenlő lett volna a földdel megjelentek a tűzoltók és tönkre tettek mindent. Nem értem miről beszél, azonban egy mondat megragadja a figyelmem. Tanúvédelem. Azt mégis, hogy képzelték el? Hisz híresség vagyok. Mindenki ismer.
- Várjunk csak. Mégis miről beszél? Hogy érti az, hogy veszélyben vagyok? Valaki meg akar ölni vagy mi? Ugyan már ez nevetséges. Miért akarna pont engem megölni egy bűnöző? - az elképzelés, hogy egy ilyen ügybe belekeveredtem és természetesen a sokk miatt csak nevetni tudok. Ez lehetetlen. Mintha csak egy akció filmbe kerültem volna. Látva a nyomozó komor tekintetét, arcomra fagy a mosoly. Szóval komolyan beszél. Minden egyes szó igaz. - És most mi lesz velem? Elküldenek az istenháta mögé és hagynak ott megrohadni? - elszégyellem magam a durva szóhasználat miatt. De hát egy ilyen helyzetet nem lehet jól lereagálni. Nem felel semmit. Hallgat és közben az arcomat fürkészi. Majd hirtelen feláll kinyitja az ajtót elkiáltja magát és a következő, amit észre veszek, hogy az éjszaka közepén betuszkolnak egy autóba és elvisznek valahová.
Őszintén megmondva nem érdekel, hogy hol fogok kikötni. Talán az lesz a legjobb, ha hagyom, hogy mások hozzanak meg helyettem ilyen kaliberű döntéseket. Lehet jobban járok azzal, ha csak sodródom az árral és nem ellenkezem. Talán végre boldogságra lelhetek. Végre nekem is lehet egy teljes életem, ahol önmagam lehetek. Ahol felépülhetek és ahol nem kell rettegnem attól, hogy most mivel fog megvádolni a média. Csak élni akarok. Félelem és rettegés nélkül.
Az ablakon kinézni csak az elsuhanó fák árnya látszik a holdfényben. Bárhol lehetünk már az országban. Mérföldeken keresztül semmilyen életjelet nem lehet észlelni. Csak a természet ölel körül minket. Fáradtságot érzek. A szememen ólomsúlyú nehezékek vannak, de nem aludhatok el. Muszáj megtudnom, hogy hol fognak elhelyezni. Egyszer csak lassulni kezd az alattunk robogó jármű. Hűségesen szolgálta sofőrjét, aki elégedett sóhaj kíséretével állítja le a motort. Ajtó csapódás, majd érzem ahogy eltávolodik testem az üléstől. Elaludhattam, de mégis kristálytisztán hallom a körülöttem lévők suttogását. Megpróbálok magamhoz térni, de ezzel csak azt érem el, hogy a karjaiban tartó férfi még jobban magához szorítson, nehogy elejtsen. Erőteljesen bekopog valaki egy ajtón. Türelmetlenül ismétli meg a tevékenységet. Hirtelen tárul ki. Halk női sikoly hallatszik, majd elindulunk. Belépve a házba jól eső meleg csapja meg fedetlen vállamat. A nő utasításokat ad, hogy merre tudnak elszállásolni. Percek múlva már puha párnák között fekszem és egy meleget adó takaró kerül rám. Próbálok ébren maradni, de kimerültem. Nem bírok koncentrálni. Eltompulnak érzékeim, de még mielőtt végleg elaludnék, felismerek egy hangot. Nem tudom honnan, de abban biztos vagyok, hogy hallottam már valahol. A közelemben van. Nem értem tisztán mit beszél, de jelenléte biztonságot nyújt. Érzem, ahogy megsimítja arcom, majd mély álomba szenderedem.

2 megjegyzés:

  1. Alexis!

    Hát barátnőm, ez egyre izgalmasabb!
    Van egy sejtésem, hogy hová került, de egyenlőre nem mondok semmit, viszont nagyon kíváncsivá tettél.
    Szegénykém, ő is hasonló helyzetben van mint Justin és nagyon sajnálom. Ahogy megfogalmaztad a gondoltait a szerelemről lenyűgözött épp úgy mint a kép amit beraktál Selenáról. Nagyon örülök hogy az ő szemszögéből is láthattuk a történetet, hiszen és sose gondoltam volna, hogy ilyen mélyen szereti Justint és elvesztése beteggé tette. Durva, hogy felgyújtotta közös házukat, de ugyanakkor örülök, hisz akkor valószínűleg Mike megölte volna, aminek oka felettébb érdekel. Remélem hamarosan választ kapok erre és kiderül hová is vitték őt.

    Bianka<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bianka!

      Nos van egy olyan sejtésem, hogy pontosan tudod hova került!
      Köszönöm dicsérő szavaidat! Nagyon jól esnek! Annyira elképzelhetetlen még mindig, hogy valakinek tényleg tetszik, amit írok!
      Remélem hamarosan választ tudok adni az összes kérdésedre! Ígérem már nem kell sokat várnod!
      Köszönöm a folyamatos támogatásodat! Nem is tudom mit kezdenék nélküled!

      xxAlexis

      Törlés