Harmincegyedik fejezet

2017. május: - Michael Taylor

[zene]
Nem tudhatjuk előre, hogy mi lesz a végzetünk. Kiszámíthatatlan. Bármire is vágytunk, hogy történni fog, a valóság mindig felülmúlja, akár pozitív, akár negatív értelemben. Mindegy milyen tökéletes tervet eszeltünk ki, nem lehetünk teljesen biztosak abban, hogy valóra válik. Hiába tanulmányozzuk a részt vevőket, nem számíthatjuk ki, hogyan fognak reagál az adott helyzetben. Lehetnek plusz jelenlévők. Változhat az eredeti helyszín. Vagy olyan dolgok történnek, amik megváltoztatják az egész tervet, ezért rugalmasnak kell lenni. Nem pánikba esni, ha valami nem úgy alakul, ahogy akartuk. Mert minden úgy történik, ahogy történnie kell. Nincsenek véletlenek. Okkal találkozunk személyekkel. Okkal mondjuk az, amit és okkal ígérünk meg dolgokat. Ezért mindent el kell követni azért, hogy megtartsuk azt, ami a miénk. Nem engedhetjük meg, hogy harc nélkül veszítsük el. A végsőkig el kell menni. Ez nem kérdés. Feláldozni mindent és mindenkit, hogy újra a tulajdonunkba legyen. Nem számít mennyi időt és energiát igényel. A szeretteinkért mindent fel kell tudni áldozni. Mindent. Csak ez a fontos. És az az öröm, mikor újra karjainkba zárhatjuk leírhatatlan. Semmihez nem fogható a győzelem diadala.
Az eget csillagok milliói borítják. Egy felhőt sem látni a közeben. Az utcák kihaltak. Csend telepedett a városrészre. Az emberek már alszanak. Senki nem foglalkozik velünk. Nem hallják, amin feltörjük az épület zárját. Nem látják, ahogy zseblámpák fényében besétálunk és célhoz visszük a tervet. Sötétség uralkodik a sikátorban. A bedeszkázott ablakokon senki nem lát be és senki nem lát ki. Tökéletes helyszín. Felkapcsolom a gyár biztosítékát, ami fényárba úsztatja a belsőtermet. Régi gépeken, polcokon és dobozokon kívül semmi nem található a teremben. Fejemmel intek az egyik emberemnek, aki összekötözött kézzel és zsákkal a fejére húzott férfival jelenik meg újra. A földön heverve nyöszörög a fájdalomtól. Magának köszönheti. Olyan dolgokba ütötte az orrát, amibe nem lett volna szabad. Újabb jelzést adok, amire leveszik a fejéről az anyagdarabot. Hunyorogva veszi szemügyre a helyet, ahol van. Leguggolok hozzá és kikötözöm a karjait.
- Sok fejtörést okoztál nekem, Ryan. Te is tudod, hogy utálom bepiszkolni a kezem, de akkora bajban vagy, hogy muszáj volt idejönnöm. Pedig ígéretet tettem: Befejezem ezt és normális életet fogok élni. Most miattad meg kellett ezt szegjem. Ajánlom, hogy jó okod legyen rá - mély sóhaj kíséretében kezdek bele mondandómba. Beszéd közben felegyenesedem. Lassú léptekkel megkerülöm a földön heverő alakot. - Beszélj! - közel hajolva a füléhez üvöltök rá. Megremeg. Állítólag nem bírja, ha valaki erőszakos. Hát, akkor rémes estének nézünk elébe. Nincs is rosszabb az olyan problémánál, aki ijedős. Azok sose beszélnek elsőre és csak olyan módszerekkel tudjuk rá venni, hogy kitálaljon, ami erőszakos. Megdörzsölöm a homlokom majd helyet foglalok a nekem felállított széken. Ryan előttem fekszik mozdulatlanul. - Ültessétek fel - a parancsra ketten megindulnak, letesznek egy széket, rásegítik a fiút s hátra kötözik a kezeit. Érdeklődve nézek rá, türelmesen várva az információkat. Tudja, hogy működik a kihallgatás. Ha nem beszélsz elveszítesz valamit, de mégsem szólal meg. Tántoríthatatlanul hallgat. - Ryan, szerinted most mit kellene tennem veled? - meglepődik kérdésemen. Szemei kikerekednek és értetlenül néz rám. Szólásra nyitja száját, de egy hangot sem tud kiadni. Ránézek a mögötte álló férfire, aki eloldozza Ryan egyik kezét, felteszi egy asztalra és előveszi a bárdot. Ryan remegni kezd a félelemtől. Izzadság cseppek jelennek meg homlokán. Rémülten néz rám és beszélni kezd.  Dalolni, mint a madárka. - Hallgass. Nekem nem fontosak ezek az információk. Feleslegesen kellett idejönnöm. Most mi tévő legyek? - kérdésemre nem válaszol senki. Tudják, hogy csak hangosan gondolkozom. Zakóm belsőzsebében rezegni kezd a telefonom. A név láttán összeszorul a gyomrom. Csalódást kellett okozzam neki. Ma volt a megnyitó és én nem voltam ott. Pedig megígértem.
- Mégis hol a büdös francba voltál? - üvölt. Hallom, hogy fel alá járkál a lakásban. Ideges és csalódott egyszerre. - Azt mondtad az első sorból fogsz nézni, de a széked üres volt - most már szinte csak suttog. Elfolytja a feltörni készülő sírását. Szívem szakad meg, amiért így kell halljam. Felemmel intek, hogy tegyék a dolgukat. A bárd pengéje megcsillan a homályban és hangosan csapódik bele a faasztalba. Pár pillanat kell míg Ryan felfogja, hogy mi történt és hangos ordításba kezd.
- Ne haragudj Életem, de feltartottak. 10 perc és otthon vagyok - nem várom meg, hogy válaszoljon, kinyomom a hívást és zsebre rakom a telefont. - Tegyétek jégre az ujját. Vissza felé kitesznek egy kórháznál, hogy visszavarrják. A heg emlékeztetni fog arra, hogy engem már csak akkor keress meg, ha végképp nincs olyan emberem, aki segíteni tud. Jól jegyezd meg, mostantól nem vagy értékes számomra  - felállok és elhagyom a helységet.
Unom már, hogy nekem kell a piszkos kis ügyeleteit elintézni. Nőjön fel és oldja meg magának. Szánalmas egy ember. Az a személyt akarja még mindig tönkre tenni, aki anno segített neki a karrierjét beindítani. Nem vagyok híve a barátságoknak, de, aki képes ilyet tenni a másikkal, az megérdemli, hogy elveszítsen egy ujjat. Ryan Butler, egy alávaló féreg. Nem vagyok abban a helyzetben, hogy elítéljek másokat, de ő még az én szememben is undorító.
Óvatosan kopogok be a szoba ajtaján. Nem kapok engedélyt a belépésre, de mivel az én házam is, bemegyek a helységbe. Ruhák hevernek a földön. Egy váza a sarokban fekszik darabjaira hullva. Az ágy feldúlva várja, hogy megigazítsák. Vízcsobogás hallatszik a fürdőből. Belépve megpillantom Őt. A zuhanyban fekszik, folyatja magára a vizet. Mozdulatlan. Csak a mellkasa egyenletes mozgása jelzi, hogy életben van. Szemeit csukva tartja, hogy megakadályozza a vízcsepp kellemetlenségét. Ajkai résnyire nyitva vannak. Sminkje elkenődött. Nyúzottnak tűnik. Közelebb lépve megérintem arcát, amire kipattannak szemei és megragadja karomat.
- Becsaptál - szavait a fájdalom itatja át. Haragszik rám, ami érthető. Ma volt a New York-i balett-társulat megnyitó estje. Hetek óta csak erről beszélt. Prímabalerina lett és ma mutatták be Őt a társaságnak. Ő játssza a Fekete Hattyút.
- Ne haragudj - mélyen zafírkék szemeibe nézek. Elengedi kezemet. Kecses mozdulatokkal felül, de nem szakítja el tekintetét az enyémtől. Ujjait végig vezeti arcomon majd a nyakamnál fogva szorosan magához ölel. Pár centi választja el ajkainkat. 
- Soha többet - halkan suttogva ejti ki a szavakat. Ujjai vizes tincseimmel játszanak. Tenyerem végig vezetem fedetlen hátán, hogy még közelebb kerülhessen hozzám.
- Soha többet - ismétlem szavait. Ajkait az enyémekre tapasztja és szenvedélyesen megcsókol. Percekkel később levegőhiány miatt válunk szét. Füle mögé helyezek pár vizes tincset. Tenyeremmel megsimítom arcát. Elmerülök gyönyörű íriszeiben. Annyira csodálatos teremtés. Sose éreztem még így senki iránt. Valamit megváltoztatott bennem. Mellette elhiszem, hogy képes vagyok megváltozni. Hogy nekem is lehet normális életem, Vele. Talán még tiszta szívből szeretni is megtanulnék.
- Olyan jó vagy hozzám - apró mosoly jelenik meg ajkain. Tekintete őszinte. Komolyan gondolja, amit mond. Megdobban a szívem. Nem gondoltam volna, hogy Ő is képes lesz bármilyen érzést táplálni irántam a gyűlöletem kívül. De még vannak csodás. Erre Ő az élő példa. Annyi mindenen keresztülment már, de semmi nem tudta tönkretenni. Ő mindig erősebb volt az elé kerülő akadályoknál. - Annyira sajnálom, hogy annak idején ezt az énedet nem engedted, hogy megismerjem. Miért voltál olyan durva velem? - egy kósza könnycsepp folyik végig tökéletes arcán. Fájdalom jelenik meg tekintetében. Apró csókot lehelek homlokára, majd felállok. leveszem a vizes ruháimat, egy törölközőt derekam köré tekerek és bezárom a fürdőszoba ajtót magam mögött. Hallom, amint hangosan sóhajt. Elzárja a csapot és kilép a helységből. - Ne csináld ezt, Mike! Te is tudod, hogy megérdemlem a válaszokat - hangja határozott, vissza utasítást nem tűrő. Utánam siet. Megragadja a vállamat és maga felé fordít. Szemeiben tűz csillog. Tartása merev. Arca rezdületlen. Kitartó.
- Szívem, ha akarod, milliószor elnézést kérek akkori viselkedésemért, de elégedj meg annyival, hogy többet nem fordul elő. Megváltozok miattad! Mint ahogy megígértem. Boldoggá foglak tenni és megadok neked mindent, amit csak akarsz. - vonásai megenyhülnek. Harcias tekintete ellágyul. Száját félmosolyra húzza, majd hozzám bújik. Arcát vállamba fúrja. Egész testével hozzám simul. Védelmezően fonom körbe rajta karjaimat. Mellkasomon érzem szívverését, ami felgyorsul érintésemtől. - Ideje felöltözni. Nem szeretném, ha megfáznál. - belepuszilva hajába tolom el magamtól, hagyva, hogy magára vegye ruháit. Követve példáját, én is magamra húzok pár darabot. Mikor újra rá nézek a fésülködő asztalánál ül és a hajával próbál kezdeni valamit. Magára hagyva a konyhába veszem az irányt. A hűtőből kiveszek egy üveg tejet, néhány tojást és palacsinta készítésbe kezdek. Ez a kedvence. Juharsziruppal leöntve tejszínnel a tetején.
- Nagyon finom illata van - hátulról megölel és ad egy csókot a nyakamra. Felül mellém a pultra és onnan néz. Sose volt egy konyhatündér, de elmondása szerint, az csak még vonzóbbá tesz egy férfit, ha tud főzni. Csak mosolyogtam érvein, hogy miért nem lényeges, ha egy nő nem tud főzni. Kreatív gondolatai vannak az élet minden területén. Ez fogott meg benne leginkább. Mindenkiben meglátja a jót és hisz abban, hogy bárki képes a változásra. Hitt bennem. Talán még most is hisz. Talán megtudja bocsájtani és eltudja felejteni azt a sok szörnyűséget, amit tettem. 
- Tudnál szeretni engem? - kérdésemre felszalad szemöldöke és meglepetten néz rám. - Annak ellenére, amiket tettem? - szemeit a plafonra szegezi miközben gondolkodik és összébb húzza őket. Percekig némán ül, majd leszáll a pultról és kimegy a szobából. Nem lepődök meg, hogy ezt teszi. Egy normális ember se lenne képes elnézni a bűneim felett. Túl nagy kérés lett volna tőle. Elvégre borzalmasan bántam vele a múltban. Bántottam őt. Kihasználtam és semmibe vettem. Csoda, hogy eljött velem akkor este. 5 elképesztő hónap. Ennyi jutott nekem Cassandra Lane-ből. De legalább volt szerencsém ismerni őt. Részese lehettem az életének.
- Mike! - kiáltása élesen töri meg a ház csendjét. Sietős léptekkel utána megyek. A nappaliban találom meg, de nincs egyedül. Egyenruhás rendőrök fegyverekkel ránk szegezve állnak és várnak a parancsra. Cassy rémültem rohan hozzám. Karjaim között keresi a menedéket. Remeg a félelemtől. Értetlenül nézek a férfiakra. Mogorva tekintettel figyelnek minket. - Azt hiszem, bajban vagyunk - halkan suttogja, hogy csak én halljam. Gyémántként ragyognak kék szemei. Bízik bennem.
- Ne aggódj! Nem hagyom, hogy bajod essen! - szenvedélyesen megcsókolom mielőtt szétválaszthatnának minket. Hangosan üvölti a nevemet. Minden erejével kapálózik, hogy kiszabaduljon és mellettem legyen. A földre fektetnek, bilincset raknak csuklóim köré s közben a jogaimat sorolják fel. Bírósági végzésük van ellenem. Csak tudnám miért? Hónapokkal ezelőtt eltüntettem minden nyomot, ami hozzám köthető lenne. Felrántanak a padlóról és elkezdenek kirángatni a lakásból. A ház előtt rendőrautók sokasága villog. A reflektoroktól alig látok valamit, de a tömegben megpillantok egy alakot. Önelégült vigyor jelenik meg arcán. Bekötözött kezével integet. A rohadék. Be volt drótozva. Képes volt bemártani, azok után, amit érte tettem. Nem baj, ezt még megkeserüli. Megbosszulom, hogy ezt tette velem, Velünk.

2 megjegyzés:

  1. Alexis!

    Hát ez egy újabb igencsak váratlan és meglepő rész volt! Nem is gondoltam, hogy Mike ilyen aljas. Viszont szánom őt, mert lenne hajlama a változásra, meg próbálkozik, csak nem igazán jön össze. Cassy jó hatással lenne rá, de nem tudom, hogy tudná e őt szeretni úgy mint Justint valaha.
    Sajnálom szegény lányt, hogy nem találja a boldogságot. Bár meglepődtem, milyen rendes vele Mike. Leszámítva, hogy nem ment el megnézni a fellépést, ami fontos lett volna. De most, hogy bezárják, nem tudom mi lesz Cassyvel? Kíváncsian várom a folytatást és a híreket a többiekről.
    Nagyon tetszett a fürdős leírásod. Csak így tovább! ;)

    Bianka<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Nos, valahogy sejtettem, hogy nem fog tetszeni a rész, abból a szempontból, hogy Mike-ról szól, de úgy éreztem, hogy egy ilyenre is szükség van. Tudnotok kell, hogy mit miért tett és, hogy milyen ember valójában.
      Cassy élete igen zűrös, de majd nála is tisztázódni fognak a szálak és érthető lesz, hogy mi miért történt úgy, ahogy.
      Komolyan? Igazán örülök neki! Köszönöm szépen!

      xxAlexis

      Törlés