Harmincnegyedik fejezet

Drága olvasóim!
Most egy különleges résszel érkeztem hozzátok, ugyanis nem egy kiválasztott szereplő szemszögéből van írva, hanem egy külső szemlélőéből. Remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. Még egy fejezet + a prológus lesz, legalábbis most még ez a terv, de fenntartom a változtatás jogát! Amint tudom hozom a folytatást! Jó olvasást!
xxAlexis

2020. október:

[zene]
Sötét éjszaka van. A csillagokat sűrű fekete felhők takarják el. A szél, olyan erővel fúj, hogy még az ember lelke is reszket a vastag kabát alatt. Az eső, pedig megállíthatatlanul zuhog. Komor hangulat telepedik a közeli bánya köré. Fekete ruhás alakok rohangálnak fel s alá. Senki nem tudja, mint kellene tenniük most, hogy a vezetőjük elesett. Vérbe fagyva találtak rá percekkel ezelőtt, ahogy feleségét próbálta menteni, de üveges tekintetük elárulta, hogy sikertelen próbálkozás volt. Döbbent tekintetek találkoznak. Halk suttogás töri meg a csendet. Tehetetlenek. Ez a gyilkosság egy királyság végét jelenti. Egy birodalom bukását.

24 órával korábban

Hangos dübögés hallatszik az emeletes ház tetőtéréből. A konyhában álló nő homloka ráncba szalad, de nem fordít különösebb érdeklődést a zajra. Úgy tesz, mintha semmi nem történt volna. Éles kést vesz elő a fiókból és elkezdi felkarikázni a kikészített zöldségeket. A gáztűzhelyen elhelyezett serpenyőben már pirul az apróra felkockázott hús. Illata körbelengi az egész házat. Újabb dübögés hallható, de ez most hangosabb, mint az előző. Nagyot sóhajtva leteszi a kést és kényelmesen elindul a felfelé vezető lépcsőn. Benyit a konyha fölötti szobába, ahol érdekes látvány fogadja. A bent tartózkodó férfi szitkozódva áll fel a földről. Hatalmasat rúg a szobában elterülő bútordarabokba. Hangos kiáltással felugrik, de szerencsétlenül elcsúszik egy kósza elemben. Nagy csattanással ér földet. A nő hangos kacagásban tör ki. Próbálja csillapítani, de egyszerűen képtelen rá. A férfi felsegítésére siet, de ahelyett, hogy talpra állítaná, ő is a szőnyegre kerül. Jó ízű nevetése átragad a férfira is. Percekkel később bírnak csak felállni. Ahogy kihajtják a szobaajtót és a lépcsőhöz érnek, füst szagra lesznek figyelmesek.
- A vacsora - a nő gyors léptekkel lemegy a földszintre és berobog a konyhába. - A francba! - hangosan felkiált. - Nem hiszem el, hogy elfelejtettem. Hogy lehetek ilyen felelőtlen. - kiborulására már a férfi is leér és segít kikaparna az odaégett vacsorájukat.
- Ne emészd magad. Amúgy sem vagyok éhes. - apró könnycseppet töröl le szerelme arcáról. Csalódottság tükröződik az arcán. Zafírkék szemeit belemélyeszti a férfi borostyán íriszeibe.
- Csak azt akartam, hogy tökéletes esténk legyen - hangja elcsuklik az elfojtott sírástól. Mosolyt erőltetve arcára, elfordul és tovább súrolja az edényt.
- Már megtanulhattad volna, hogy olyan, hogy tökéletes nem létezik. Pláne nem, ha van egy lassan egy éves kislányod - derekát neki támasztja a konyhapultnak és onnan figyeli feleségét. Ahogy a nő megfordul és meglátja a kisfiús mosolyt, elgyengül és kellemes bizsergés fut végig gerincén.
- Egy éves? Már is? Hihetetlen - kétkedve megrázza fejét, miközben közelebb lép. Tenyerét végig vezeti az erős karokon majd meg állapodnak az enyhén borostás arcon.
- Bizony. Egy éve ez az első esténk egyedül. - apró csókot lehel a nő ajkaira. - Valamint ez az első esténk az új házban. - tekintetét végig vezeti a csupasz, szürke falakon. Már csak hetek választják el őket attól, hogy beköltözhessenek a házba, amiről mindig is álmodtak. Ahol normális életük lehet és ahol felnevelhetik majd a gyerekeiket.
- Tudod, Rosalie-t nem fogja érdekli, hogy ha nem te rakod össze a szobabútorát. Megfogja érteni és idővel biztos tovább fog lépni rajta, hisz még egy éves sincs. Csoda, hogy minket megismer - próbálja elrejteni nevetését, de a férfi döbbent arckifejezését látva nem bírja tartani magát. Hangosan felkacag. Bocsánatkérően néz férjére.
- De én fogom tudni, hogy nem tettem meg mindent érte. - arca elkomorul. Emlékek jutnak eszébe. Finoman eltolja magától a feleségét és elhagyja a helységet. A gyerekszobában talál rá, ahogy elgondolkozva néz ki az ablakból. Leül vele szembe az ablakpárkányra elhelyezett szivacsra. Beakarják építeni, hogy egy meghitt zugot alakítsanak ki a lányuknak, ahol olvashat, gondolkodhat vagy csak lepihenhet.
- Mit nem mondasz el nekem, Mike? Valamit eltitkolsz előlem. Megegyeztünk. - a nő hangja kemény. Nem tűri meg a titkokat a házában, az életében. Túl sok mindent vesztett el miattuk. Ez most nem fog megtörténni. Nem fogja engedni, hogy bárki is megfossza a boldog befejezéstől.
- Ez fontosabb, mint egy átkozott csók, Cassy. Ha elmondanám csalódnál bennem. Újra - megkeseredetten szólal meg. Fejét lemondóan megrázza. Lassan feláll, de nem hagyja el a szobát. Középen megáll és vár. Várja felesége reakcióját.
- Felhívtak.. - se kérdésnek, se kijelentésnek nem tekinthető. A hangja olyan halk, hogy lehetetlen eldönteni, hogy minek szánta. A férfi viszont értette. Aprót bólintva jelezi, hogy rájött a titkára. Már hetek óta rejtegeti. Nem akarta, hogy veszélybe kerüljenek azok az emberek, akiket az életénél is jobban szeret. - Megoldjuk. Majd kitalálunk valamit - feláll és férje védelmező karjaiba veti magát még mielőtt hangos zokogásban törne ki. A környék sötétbe borul. Csak egy apró lámpa bocsát ki fényt magából. Egy párt világít meg, akik egymás karjaiban találnak csak menedéket és biztonságot. Aki csak benézne az ablakon, azt mondaná, hogy szerelmesek, ami igaz is, de ha jobban megnézi őket, láthatja a félelmet és keserűséget, ahogy körbelengi őket és beborítja a szobát sötétséggel.


Jelen

Csikorgó autókerekek zavarják meg a csendet a kisvárosban. A lakóknak nem tűnik fel, hogy a sebességhatárt meghaladva száguldozik a jármű. Békésen alszanak, biztonságot nyújtó házaikban. Egy éles kanyar után, leáll a motor egy családi ház előtt. A sofőr gyors léptekkel halad az ajtóhoz. Próbálja szabályozni légzését, de a mérföldekre történtek kísértik. Szemei előtt látja, ahogy összecsuklik és a földön terül el élettelen teste. Könnyek folynak végig arcán. Mélyet lélegez és megnyomja a csengőt. Türelmesen vár, míg a bent lévők észlelik, és hajlandóak lesznek beengedni. Kinyílik az ajtó és egy álmos tekintetű férfivel találja szembe magát. Értetlenül néz a késői vendégre. Az ajtóhoz közeli lépcsőn megjelenik egy nő. Ahogy találkozik tekintete a csapzott külsejű férfiéval, megrémül. Érzi, hogy valami történt. Közelebb megy, eltolja férjét az útból és felemeli a másik fejét. Kényszeríti, hogy nézzen a szemébe, de az ellöki magától és a földre rogyva zokogásban tör ki.
- Harry, segíts bevinni - férjével felkarolják és a nappaliba leültetik a kanapéra. A férfi önkívületi állapotban van. Értelmetlen félmondatokat motyog. Levegőért kapkod, de a sokk miatt nem képes feláll. A nő kirohan a konyhába és egy papírzacskóval tér vissza, amit a férfi szája elé rak, hogy abba lélegezzen. A papír mozgása, ahogy a levegő beleáramlik, lenyugtatja az embert és arra készteti, hogy egyenletesen vegye a levegőt.
- Mit kellene csinálnunk vele? Megijeszti a gyerekeket - a férj hangja tanácstalan. Érdeklődve felhúzza szemöldökét és a feleségére néz. A nő nem veszi le tekintetét a kanapén fekvő alakról. Tudja, hogy mellette kell maradnia. Szüksége van egy barátra, mert egy olyan trauma érte, aminek feldolgozásához egyedül kevés ereje van.
- Vidd fel őket a szobánkba és kapcsolj be nekik egy mesét, mert már úgy sem fognak vissza aludni. Kérlek húzd be az ajtót kifelé menet, nem akarom, hogy bármi is felhallatsszon - megfordul és hálásan néz a szürke íriszekbe. A férfi érzéki csókot nyom felesége homlokára, majd távozik magára hagyva élete szerelmét a legjobb barátjával.

6 órával korábban

Erőteljes dübögés hallatszik a szobaajtón. A bent lévők összerezzennek a félelemtől. Bútorokkal torlaszolták el a bejáratot. Hangos kiáltás töri meg a csendet. A nő alvógyermeke köré fonja karjait. A kislány édesen alszik mit sem tudva a körülötte zajló dolgokról.
- Minden rendben lesz kincsem. Ne aggódj, a mami megvéd. Te csak aludj tovább - finoman megpuszilja, miközben behelyezi a kiságyába. Apró könnycsepp folyik végig az arcán. Érzi, hogy ez az utolsó alkalom, hogy láthatja a lányát. Tudja, hogy nem nevelheti fel őt. Nem lehet majd része az életének. Gyorsan aláírja a korábban befejezett levelet és az ágy melletti polcra helyezi. A borítékot legjobb barátnőjének címezte. Részletesen leírt benne mindent, ami az elmúlt 18 órában történt velük. Tudnia kell a világnak az igazságot. Nem úszhatják meg büntetlenül a tettüket.
- Cassy? - a neve hallatán megremeg. Még egyszer utoljára a kislányra néz, majd minden erejét összeszedve elhúzza a bútorokat és bezárja maga mögött az ajtót. - Drágám, gyere. Sietnünk kell. - a férfi felé nyújtja kezét és maga után kezdi húzni a nőt. A szíve szakad meg, hogy ilyen helyzetbe kellett sodornia szerelmét, de ahhoz, hogy a lányuk túlélje és boldog élete legyen, meg kell tenniük az óv intézkedéseket. Ahogy a nappaliba érnek egy csapat fekete ruhás alak tárul a szemeik elé. A bútorokat a falhoz tolták, hogy több hely legyen a fegyverekkel megpakolt ládáknak. A nő megrökönyödve áll az ajtóban. Nem tudja felfogni, hogy történhetett meg velük az, amitől a legjobban tartottak. Érzelemmentes arccal lép be. Ahogy a lámpafénye megvilágítja arcát, a bent tartózkodók tekintete mind rá szegeződik és tiszteletteljesen felállnak és tisztelegnek neki. A férje arcán egy apró mosoly fut át. Eszébe jut az első alkalom, amikor Cassy találkozott a srácokkal. Az hitték, hogy egy törékeny nő áll előttük és óvni, védeni akarták a kiképzésen, de meglepetésükre az asszony jobban bánt a fegyverekkel, mint a többség. Félnek tőle és mivel tudják, hogy ez nem csak egy kiképzés, hanem éles bevetés, még jobban tartanak tőle, mint azelőtt.
- Mi a terv? - hangja rekedtesen töri meg a csendet. Senki nem mer megszólni. Mindnyájan sajnálják, hogy itt kell hagynia a gyermekét. Felpillant a térképről és mikor meglátja, hogy szánakozóan figyelik őt, valami elborul benne. - Na jó. Ide figyeljetek. Nem kell az együttérzésetek. Ne sajnáljatok. Nincs rá szükségem. Azonban arra, hogy ma a legjobban teljesítsetek és mindent megtegyetek, hogy ezt túl éljük, igen. Meg kell nyernünk ezt a harcot, ahhoz, hogy a háborús mérleg a mi javunkra dőljön. Szedjétek össze magatokat és avassatok be! - hangja határozott, visszautasítást nem tűrő. Néma csend fogadja a beszédét. Senki nem mer ellenszegülni a parancsnak, így kötelességtudatosan elé rakják a papírokat és részletezik az akciót.
Két órányi értekezés és előkészület után, felfegyverkezve készek harcba menni. Fekete terepjárók jelennek meg a hátsóudvaron. Az eső szitál. A hold fényesen világítja meg a járműveket. Kisebb csoportokra oszlanak. Mielőtt beszállnának még utoljára elmondják a csapatvezetők, hogy mi a feladatuk. Mike határozottan bólint, mire emberei engedelmesen beszállnak a kocsikba. Felesége ijedten dermed meg. Közelebb lép hozzá. Nem szólnak egy szót sem egymáshoz. Pontosan tudja, hogy mire gondolt a nő.
- Válassz két embert, akik itt maradnak - halkan súgja a fülébe. Erősen magához öleli majd az elől parkoló autóhoz megy és beszáll.
- Jake! - letörli könnyeit, ahogy a fiú felé fordul - Travis-szel ti fogtok a háznál maradni és vigyázni Rosalie-re. Ne aggódj, nem lesz vele baj. Raktam egy csöppnyi altatót a vacsorájába - szégyenkezve elpillant a távolba, ahol meglátja az autót, amelyiknél az ő csapata áll, bevetésre készen. - Hívj, ha baj van - bátorítólag vállon veregeti a fiúkat, majd sietve a kocsihoz érkezik. Beszáll, búcsút mondva mindennek, amit eddig felépített.


Hatalmas villám hasít végig az égen. Másodpercekre megvilágítja az elhagyatott bánya területét. Bevehetetlen erődítmény. Sötét árnyak fegyverekkel a kezükben mégis megpróbálják a lehetetlent. Kézjelekkel kommunikálnak, hogy ne vegyék észre őket. Négy csapat, négy helyszínről közelít. Az egész napos esőzéstől csúszóssá válik a terület, de megállíthatatlanul haladnak a bejáratokhoz. Az egyik csoport feladata az áram ellátás kiiktatása. Mihelyst lekapcsolják, kezdetét veszi a támadás. Sötétség borul az épületre. Ajtócsapódások és fegyverek ropogása hallatszik a feketeségben. Hangos kiabálások, fájdalmas nyöszörgések törik meg a háborús zajokat.
- Ne, engedjen el. Ez nem volt része az alkunak. - kétségbeesett ordítás szűrődik az egyik szobából. - Megegyeztük! Megkapja a pasit, de a többi biztonságban marad. Ez volt a.. - hangos durranás, majd csend. Nem tudta befejezni a mondatát.
- Árulás történt! - futótűzként terjed a hír. A becsapott vezér parancsot ad ki a visszavonulásra. Egy pisztolyt vesz magához és az ellensége keresésére indul. A folyosón a világítás csak pislákol. Arcáról keménységet és elszántságot lehet leolvasni. Az egyik elágazásnál szembetalálja magát az egyik emberével. Érzelemmentesen rá ordít, hogy hagyja el a terepet, de mikor közelebb ér és felismeri a sziluettet, valami végig hasít benne. Hitetlenkedve emeli fel a kezét.
- Mit művelsz? - hangja elérzékenyül, ahogy közvetlenül meg áll előtte. - Megmondtam, hogy menjetek ki. Ne tagadd meg a parancsot. Gyengének fogok tűnni a többiek előtt - fájdalmas mosoly fut végig az arcán. Hátra simít egy tincset a nő füle mögé. Szoros kontya a harcközbe meglazult és a rövidebb szálak, finoman körbefoglalják az arcát.
- Ez a mi harcunk. Minket akarnak, meg is kapják, csak a többiek éljék túl - félelem tükröződik zafír szemeiben. De volt valami a hangjában, ami meggyőzte a férfit, hogy van esélyük, ha együtt maradnak. Kezeit a nő vékony nyakához vezeti és szorosan magához öleli. Ajkaik megtalálják egymást a homályban és egy érzelmes csókban egyesülnek.
- Milyen megható - a lassan kiejtett szavak zökkentik vissza őket a jelenbe. Mélyen egymás szemébe néznek. Felkészültek a harcra. Mike előre megy. Lövéseket hallatszanak. Az ellenség emberei hullanak, mint a legyek. A férfi kiváló lövész, de a golyók neki is tudnak sérülést okozni. Vér szivárog a vállából és már a jobb lábára is sántít, mikor végre ellensége szeme elé került. - Szánalmas vagy Taylor. A kertvárosi élet elpuhított. Rossz hatással van rád az asszony - újabb lövés. Mike már csak fél térden áll, de még mindig nem adja fel. Egy golyó süvít el a füle mellett, ami egyenesen az ellenség vállába fúródik. Szitkozódások közepette előrébb megy és erőből arcon üti a földön térdelő férfit.
- Cassy? - halk suttogás zökkenti ki a nőt a koncentrálásból. Oldalra nézve megpillantja a hanghoz tartozó alakod, de nem akar hinni a szemének. Mit keres ez itt? - Szóval ezt nevezed te, normális életnek - kegyetlen irónia süt a szavaiból. Hitetlenkedve néz rá a nő. Elfordítja tekintetét és újra a férjére figyel, aki már a földön hever. Leteszi a gépfegyvert, felveszi a pisztolyt és kész arra, hogy kilépjen a homályból, de a váratlan személy megragadja a karját és a falhoz szorítja. Minden erejével próbál ellenállni, de túl erős a férfi szorítása. - Ha kimész oda, téged is megöl! - suttog, de így is ki lehet hallani az éles gúnyt a hangjából. 
- Inkább halok meg mellette, minthogy itt álljak veled - hangosan kiabál a nő. Leveti magáról a férfit és pisztolyát felemelve, belép a fénybe. Két lövést lead leterítve a férjét verő férfit. Körülnézve senkit nem lát. Oda siet a földön fekvő alakhoz. Arcát vér borítja. Tenyere közé fogja és óvatosan megcsókolja. - Látod, mondtam, hogy együtt mindenre képesek vagyunk - apró mosoly fut végig arcán. Ahogy feláll és megragadja, hogy kivigye egy biztonságos helyre, elsül egy fegyver. Ismerős érzés járja át a testét. Az adrenalin megakadályozza, hogy fájdalmat érezzen, de ahogy lepillant, meglátja a sötét foltot a felsőjén. Akkor tudatosul benne, hogy áldozat lett belőle. Ő az, akit eltalált a golyó. Lábait elhagyja az erő, így a földre rogy. Férje arcán az ijedtség suhan át. Minden erejét összeszedi és felül. Felesége addigra már hanyatt esve a földre terült. Düh keríti hatalmába, felveszi neje fegyverét, de késő. Az ellenség pisztolya hamarabb elsül, megadva a végső döfést. Élettelenül esik össze, pontosan felesége mellé. A nő szívszaggató sírásba kezd és ahogy csak tudja közelebb tornázza magát, hogy szerelme mellett lehessen. Hangos kiabálás hallatszik a háttérben, de figyelmen kívül hagyja. Csak a szívét átjáró fájdalomra tud koncentrálni, amit halott férjének látványa okoz.
- Cassy? Cassy, kérlek figyelj rám! Kérlek, szólalj meg! - kétségbeesetten próbálja felkelteni a nő figyelmét. Tekintetét leveszi szerelméről és a férfira emeli.
- Elkéstél - fájdalom itatja át szavait. - Vigyázz Rosalie-ra. Vedd magadhoz. Had legyen Thomas-nak egy kishúga, akire vigyázhat. Kérlek, Justin. Védd meg Rosie-t! - utolsó leheletéig a lányát védte. Arcizmai elernyednek, szemei fenn akadnak, de kezei továbbra is erősen szorítják férje kezét.


Jelen

- Justin, kérlek mondd el mi történt! - Holy könyörögve néz barátjára, de a férfi csak megkövülten ül és mered a semmibe. Aggasztó a külseje. Ruháját vér borítja, de a nő arra már rájött, hogy nem az övé. Valaki más mellett lehetett, aki nagyon súlyosan megsérült. Órák óta ül már mellette, de egy szót sem szólt eddig. Csak hitetlenkedve rázza a fejét és egy pontra fókuszálja a figyelmét, kizárva mindent és mindenkit. - Cassy-vel történt valami, ugye? - hangja megremeg, ahogy kiejti legjobb barátnője nevét. Tudta, hogy mostanában nehézségek elé kellett nézniük, de Cassy elmondásai alapján, nem veszélyes ügyek és Mike könnyedén megfogja oldani a problémákat. Azonban, ha nem lenne nagy dolog, akkor Justin nem tudna róla. Már nem tartják a kapcsolatot. - Justin! - rá kiabál a férfire, aki felkapja fejét és tekintetét mélyen a smaragdzöld szempárba mélyeszti.
- Hol van Rosalie? - remeg a hangja, miközben beszél. A nő értetlenül megrázza a fejét. Nem tudja, hogy keresztlánya hol tartózkodik pontosan. - Meg kell találjam. - felpattan a kanapéról és kirohan a házból. Percek alatt átér a város másik végében található családi fészekhez, ami Taylor-éknak ad otthont. Az anyósülésen helyet foglaló nő, erősen szorítja az autóba felszerelt kapaszkodót. Miután leáll a motor még percekig sokkos állapotban ül és várja, hogy lenyugodjanak a kedélyei. Kiszáll és felnéz a félig elkészült házra. Mosoly jelenik meg arcán, ahogy meglátja a verandán elhelyezett hintaágyat. Cassy hetekig könyörgött Mike-nak, hogy rakjanak fel egy olyat a bejárati ajtó közelébe. Végül mégis csak meggyőzte a férfit, pedig teljesen felesleges. Úgy sem fogják használni, mert a hátsókertben hatalmas teraszt alakítottak ki. Belül még csak a konyha van berendezve. A falak szürkére vakoltan várják, hogy valaki lefesse őket. Az emeleten lévő három szobából egy készült el teljesen, de az is csak a napokban. Halkan benyit Rosalie szobájába. Két fekete ruhás alak áll a kiságy mellett. Mike emberei. Próbálják megakadályozni, hogy a harmadik férfi, a kislány közelébe menjen. Az egyikük észre veszi az ajtóban álló nőt.
- Csak te mehetsz a közelébe. Mike külön utasítást adott. Más nem viheti el Őt, csak Te, ha bármi történne - nem tudja befejezni a mondatát. Hangja elcsuklik. Fejét lehajtja és úgy ülteti le Justin-t a szobában lévő fotelba. - Fejezd be! Elég legyen! Szedd össze magad! - hangja élesen töri meg a békés hangulatot. Halk nyöszörgés jön a kiságy felől. Holy oda sétál és gyakorlott mozdulatokkal magához öleli a gyermeket. Ahogy próbálja csitítani, észre vesz egy borítékot a pelenkázó egyik polcán. Nagy betűkkel az ő neve szerepel rajta. Megremegnek a lábai. Hát mégis csak bekövetkezett, amitől a legjobban tartott.
- Hogy történt? - könnyes szemekkel fordul a három férfi felé. - Mégis mikor akartad elmondani, hogy baja esett a legjobb barátnőmnek? - kiabálva Justin felé sétál. - Takarodj innen. - undor, düh és fájdalom itatja át szavait. A férfi feláll és lehajtott fejjel elhagyja a szobát. A nő erősen szorítja magához Cassy kislányát. - Ne aggódj kincsem, majd én gondodat viselem - miközben kiejtette a szavakat az ablakhoz lép és a kertet veszi szemügyre. A játszótér csak arra vár, hogy gyerekek töltsék be és emlékeket szerezzenek. A melegház kész arra, hogy növények nevelkedjenek benne. A látványtól összeszorul a szíve. Szemeiből patakokban folyik a könny. - Pakoljatok össze. El kell adnunk a házat - arcát megkeményítve kilép a szobából, lemegy a lépcsőn majd a bejárati ajtón át távozik a házból. A kocsi felhajtón parkoló autóba először beülteti a kislányt, majd ő is helyet foglal a vezetői ülésben. Még egyszer végig vezeti tekintetét a házon, majd elhajt onnan. Örökre.

2 megjegyzés:

  1. Drága Alexis!

    Nahát! Erre aztán igazán nem számítottam. Sikerült meglepned ezzel a résszel is, de nagyon sajnálom, hogy Cassy és Mike meghalt, pláne mert magukra hagytak egy kicsi leányzót. Pedig olyan boldogan élhettek volna.
    Tetszett a felépítése a résznek, mert így olyan különösen izgalmas volt, a zene pedig nagyszerű választás volt, csak úgy mint a kép.
    Meglepett Justin hirtelen felbukkanása és sajnáltam, hogy nem tudta Cassyt megvédeni, de ugyanakkor ez így volt meghatóan drámai, hiszen Cassy hű maradt férjéhez és bebizonyította menyire szereti.
    Nagyon érdekel mi lesz a levélben és hogy mi lesz Rosie-val és kihez kerül majd.

    Bianka<3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Bianka!

      Lehet nagy titkot árulok el neked, de egy írónak az a dolga, hogy meglepje az olvasóit. Azt viszont örömmel látom, hogy sajnálod az elvesztésüket, mert az azt jelenti, hogy olyanra sikerült megformálnom őket, hogy megszeresd, vagy legalább szimpatizálj velük.
      Örülök neki, hogy tetszett a felépítés. Sokat dolgoztam vele és sokat gondolkoztam azon, hogy hogyan tudnám átadni a történéseket.
      Remélem nem okoztam csalódást a befejezést illetően. Hamarosan hozom a folytatást!

      xxAlexis

      Törlés